MTI/N. T. 2021.04.07 15:47 Frissítve: 2021.04.07 15:47

Tour de Hongrie: visszatér a belga Bingoal Pauwels Sauces WB

Ismét indul a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen a Bingoal Pauwels Sauces WB Pro Team, amelynek színeiben tavaly a belga Laurens Huys az utolsó percig harcban volt az összetett győzelemért.

 

A szervezők szerdai közlése szerint a belga csapat idén feledtetné a nem túl szerencsés bemutatkozását. Amellett, hogy Huys lemaradt az összetett elsőségről, két bringása a hajdúszoboszlói befutónál bukásba keveredett, és egyikük sem tudta folytatni a versenyt. A tájékoztató kitér rá, hogy az együttes ennek ellenére tűzben tudta tartani hegyi menőjét, emellett pedig Esztergomban az észt Aksel Nommela, Kazincbarcikán pedig a belga Julien Mortier révén top 10-es eredménye volt a sprintben.

A Bingoal Pauwels Sauces WB 2011-ben Wallonie Bruxelles-Crédit Agricole néven alakult meg, tizenöt belga kerékpárossal a soraiban. Tavaly még Bingoal-Wallonie Bruxelles-ként szerepelt, és az idei szezonban húsz bringás, a belgák mellett két luxemburgi, egy svájci, egy holland, valamint a lengyelek bajnoka, Stanislaw Aniolkowski indul harcba az újabb sikerekért.

A 42. Tour de Hongrie-ra május 12. és 16. között kerül sor, az eseményen 22 csapat 132 kerékpárosa állhat rajthoz.

A 2021-ES TOUR DE HONGRIE EDDIG BEJELENTETT CSAPATAI
TREK-Segafredo (amerikai) World Team
Team BikeExchange (ausztrál) World Team
Team Jumbo-Visma (holland) World Team
Israel Start-Up Nation (izraeli) World Team
Astana-Premier Tech (kazah) World Team
Bahrain-Victorious (bahreini) World Team
BORA-hansgrohe (német World Team
EOLO-Kometa (olasz) Pro Team
Team Novo Nordisk (amerikai) Pro Team
Androni Giocattoli-Sidermec (olasz) Pro Team
Sport Vlaanderen-Baloise (belga) Pro Team
Caja Rural-Seguros-RGA (spanyol) Pro Team
Gazprom-RusVelo (orosz) Pro Team
Uno-X Pro Cycling Team (norvég) Pro Team
Vini Zabu (olasz) Pro Team
Bingoal Pauwels Sauces WB (belga) Pro Team
Mazowsze Serce Polski (lengyel) Continental Team

2021.05.16 23:43:29

Kerékpár VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. Hatalmas országok, gigászi sportbirodalmak képviselői között kerülnek magyarok az élre, és meglehetősen gyakran hihetetlen akarással képesek is győzni.

2021.05.03 11:36:40

Kerékpár nemzetisport.hu

A Škoda idén is kiemelt támogatója lesz a versenynek, ráadásul több különlegességgel is készülnek. (x)

2021.05.10 17:09:42

Kerékpár H. D.

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.

2021.05.04 16:21:09

Kerékpár nemzetisport.hu

Interjúk, tippek, tanácsok, sztorik és érdekességek 84 oldalon a kerékpározás szerelmeseinek.

2021.05.05 21:51:11

Kerékpár nemzetisport.hu

Ebben az évben Siófokon lesz a „Nagy rajt”, minden eddiginél erősebb mezőny érkezik. (x)