Tour de Hongrie: Bauhaus győzött a nyitó szakaszon

Vágólapra másolva!
2021.05.12. 18:37
null
Elrajtolt a Tour de Hongire (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)
Phil Bauhaus nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros-körverseny első szakaszát, amely Siófok és Kaposvár között zajlott.

Amilyen szép idő volt Siófokon kedden egész nap, a 42. Tour de Hongrie csapatbemutatóján, olyannyira elkomorult szerdára, a verseny rajtjára: az eső végül türelmesen megvárta a startot, csak akkor kezdett rá – bár ez a fajta szemerkélés még a hideg széllel kísérve is bőven a kibírható kategóriába tartozott (ellentétben, mondjuk, a Girón uralkodó jóval kellemetlenebb körülményeknél).

A 2021-es Magyar körverseny a Siófok és Kaposvár közötti etappal nyitott, a 173 kilométeres útvonal három szakaszközi sprinthajrát és egy harmadik kategóriás hegyet tartalmazott Igalnál. A legnagyobb lelkesedéssel Fetter Erik spanyol csapattársa, az Eolo-Kometában tekerő Diego Sevilla vetette bele magát a versenybe, számos alkalommal akciózott, és nem is nyugodott addig, amíg össze nem jött az elmenés. Az első, balatonföldvári részhajrát követően harmadmagával, a lengyel Patryk Stosszal (Voster ATS) és a belga Fabio Van Den Bossche-sal (Vlaanderen-Baloise) megszökött a mezőnytől, és innentől ők vezették a nagyrészt sík etapot, több mint száz kilométert töltöttek elmenésben. A főmezőny azonban végig gond nélkül kontroll alatt tartotta őket, előnyük állandósult másfél perc körülnél, az pedig egy ilyen etapon elhanyagolhatónak mondható.

A három szökevényt Mernyénél egy vonat is megtréfálta, szerencséjükre csupán néhány másodpercet kellett állniuk az átjárónál ez elhaladó szerelvény miatt (ez olyan minimálisnak bizonyult, hogy a zsűri meg sem állította az üldözőmezőnyt). A végén felváltva húzták a sort a nagycsapatok, a Bora Juraj Sagannal az élen, a Jumbo pedig a Tour de France-szakaszgyőztes Mike Teunissent szerette volna meghozni a mezőnyhajrára – ezzel együtt jóleső érzés volt látni, hogy a magyar válogatott is ott dolgozott a tűzközelben.

A sikeres kaposvári „vészaszfaltozás” után a mezőny már együtt érkezett meg a hajrára, miután a legtovább kitartó Van Den Bossche-t is befogták 7 km-rel a cél előtt. A sprintbefutót szépen felvezette a Trek, csak éppen Phil Bauhausnak: a Bahrain német sprintere szépen bújt ki a trekesek vonata mögül, és bár a tavalyi háromszoros szakaszgyőztes olasz Jakub Mareczko próbált vele menni, Bauhaus tempóját senki sem tudta lekövetni, a nyitó szakasz német sikert hozott.

Fetter Eriknek sikerült megérkeznie a főmezőnnyel Kaposvárra, úgyhogy elégedett, hiszen ez volt a célja. Elmondta, úgy látja, hogy egész nap gyönyörűen dolgozott a csapata: a nap minden szökésébe sikerült bekerülniük, ami nem volt könnyű.Sőt, csapattársa, Diego Pablo Sevilla az összes szökésében az élen járt.

„Nagyon jó a hangulat. Kaposváron rengeteg néző volt, ami szuper érzés”– emelte ki az első etap után Fetter Erik. Holnap ugyanaz lesz a céljuk, mint ma: megérkezni a főmezőnnyel,és bekerülni minden szökésbe. A verseny karaktere csütörtökön nagyon hasonló lesz, mint szerdán, talán egy-két dombbal lesz több.


42. Tour de Hongrie
1. szakasz, Siófok-Kaposvár (173 km):
1. Phil Bauhaus (német, Bahrain-Victorious)
2. Jakub Mareczko (olasz, Vini Zabu) azonos idővel
3. Jordi Meeus (belga, BORA-hansgrohe) a. i.
17. Karl Ádám a. i.

Az összetett versenyben:
1. (sárga mezben): Phil Bauhaus (német, Bahrain-Victorious)

Agyorsasági pontversenyben:1. (zöldmezben): Phil Bauhaus (német, Bahrain-Victorious)

A hegyi pontversenyben:1. (piros mezben): Patrik Stosz (Voster ATS)

A legjobb magyar versenyző:1. (fehér mezben): Karl Ádám (Magyarország)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik