MTI 2015.07.27 17:50 Frissítve: 2015.07.27 17:50

Tour de France: diadala után már a Vueltán töpreng Froome

Egy nappal a Tour de France megnyerése után nem zárta ki annak lehetőségét Chris Froome, hogy indul az év harmadik, utolsó háromhetes országúti kerékpáros körversenyén, az augusztus 22-én rajtoló Vuelta a Espanán.

 

„Kicsit korai még, hogy százszázalékosan kijelentsem, de ott van a lehetőségek között. Hatalmas kihívás lenne megpróbálni egymás után két nagy körversenyt nyerni, de tény, ott motoszkál a fejemben” – mondta a 30 éves versenyző, aki ugyanakkor jelezte: most jólesik neki a kikapcsolódás, és felettébb élvezi, hogy több hónap után ismét baconös szendvicset reggelizhetett.

Ugyanabban az évben eddig mindössze a sportág két emblematikus francia alakjának sikerült megnyernie a Tourt és a Vueltát: 1963-ban Jacques Anquetil, 1978-ban pedig Bernard Hinault hajtotta végre ezt a bravúrt.

Froome, akinek első brit kerekesként sikerült másodszor is győznie a Touron, az elmúlt években jól szerepelt a spanyolországi viadalon, de nyerni nem tudott, ugyanis 2011-ben és tavaly másodikként, míg 2012-ben negyedikként zárt.

Idén egyik nagy riválisa, a spanyol Alberto Contador is megpróbálta a duplázást, de a Giro d'Italia megnyerése után mindössze ötödik lett a Touron, és közel tíz perccel maradt el Froome-tól.

A friss bajnok közvetlen riválisai, így a mögötte második kolumbiai Nairo Quintana, vagy éppen a címvédőként negyedik olasz Vincenzo Nibali egyelőre nem nyilatkoztak arról, hogy megpróbálnak-e a Vueltán vigasztalódni, egyedül az amerikai Tejay van Garderen jelezte indulását, miután betegség miatt a harmadik helyről adta fel a Tourt.

2020.11.17 09:54:23

Kerékpár KOHÁN GERGELY

„Kicsit még saját magamnak is gyorsan veszem a lépcsőfokokat, kettesével-hármasával.”

2020.10.25 20:40:53

Kerékpár KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. Visszahelyezve Magyarországot a kerékpársport világtérképére.

2020.10.21 13:58:43

Kerékpár H. D.

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.

2020.10.03 00:44:35

Kerékpár KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. A sporttörténelem második magyarjaként lesz ott az egyik nagy háromhetes körverseny rajtjánál.

2020.09.30 14:24:39

Kerékpár H. D.

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.