Kerékpár: Vincenzo Nibali bejelentette visszavonulását

Vágólapra másolva!
2022.05.11. 17:19
null
Eljött az ideje a búcsúnak (Fotó: AFP)
A 37 éves kerekes stílszerűen a Giro d'Italia ötödik szakaszát követően közölte elhatározását, ugyanis annak befutója szülővárosában, Messinában volt – jelentette az MTI.

„Évek óta erre a szakaszra vártam. Itt kezdtem el tekerni és edzeni, ezért itt akartam megerősíteni, hogy ez az utolsó Giro, amelyen részt veszek és ez az utolsó szezonom” – mondta könnyeivel küzdve Nibali, aki elárulta, hogy már az olasz körverseny budapesti rajtja előtt meghozta a döntését.

A Messinai Cápa egyike annak a hét versenyzőnek, aki mindhárom nagy körversenyt, azaz a Giro mellett a Tour de France-t és a Vuelta a Espanát is megnyerte. Rajta kívül ezt Eddy Merckx, Jacques Anquetil, Bernard Hinault, Alberto Contador, Chris Froome és Felice Gimondi mondhatja el magáról. Nibali a Girón 2013-ban és 2016-ban, a Touron 2014-ben, míg a Vueltán 2010-ben diadalmaskodott, emellett további hét alkalommal zárt dobogón a háromhetes körversenyeken.

Az Asztana jelenlegi versenyzője azonban a klasszikus egynapos viadalokon is remek eredményeket ért el: a Milánó-Sanremón 2018-ban, a lombardiai körversenyen 2015-ben és 2017-ben lett első.

Nibali a mostani Girón már nem számít esélyesnek, az első, keddi hegyi szakaszon több mint két perc hátrányt szedett össze a legjobbakkal szemben az Etnán, így összetettben 4:16 perc hátránnyal a 30. helyen áll.


 

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik