K. Zs. 2021.02.23 12:37

Kerékpár: Froome számára Tom Brady jelenti az inspirációt

A Tour de France országúti kerékpáros körversenyen négyszer nyerő Chris Froome számára a tengerentúli amerikaifutball-liga (NFL) sztárja, Tom Brady jelenti az inspirációt, hogy karrierje végén is hasonlóan sikeres legyen – írja az MTI.

Chris Froome (Fotó: AFP, 2020)

 

„Négy diadallal olyan közel kerültem a rekordbeállításhoz, hogy semmi sem tarthat vissza – jelentette ki a 35 éves bringás. – Szeretném a legjobbamat nyújtani, ami fejben dől el. Remélem, a testem követni tudja majd az elhatározásomat.”

A brit kerekes el tudja képzelni, hogy akár 40 esztendősen is versenyezzen, ehhez többek között olyan világklasszisok jelentenek számára inspirációt, mint a 43 éves Tom Brady, aki ebben a hónapban már hetedik bajnoki címét nyerte az NFL-ben. Froome szerint a profi sport világában egyre több példa van arra, hogy idősebb versenyzők a csúcson tudnak maradni, ezért úgy gondolja, még legalább öt évig tud a legmagasabb színvonalon teljesíteni.

„Most már nincs fájdalmam. Alvásnál kissé kellemetlen, amikor a jobb oldalamon fekszem, de ez nem befolyásol a kerékpáron” – mondta súlyos sérülésével kapcsolatban Froome, aki 2019-ben a Critérium du Dauphiné elnevezésű franciaországi viadalon 54 kilométer/órás sebességgel lefelé száguldva nekiment egy falnak, eltörte a combcsontját, a jobb könyökét, valamint több bordáját is.

Froome, aki kétszer a Vuelta a Espanát és egyszer a Giro d'Italiát is megnyerte, ötödik Tour-diadalával utolérné a rekorder belga Eddy Merckxet, a spanyol Miguel Induraint, valamint két francia legendát, Jacques Anquetilt és Bernard Hinault-t.

Froome 11 szezon után csapatot váltott: a Skyt – és későbbi nevén az Ineost – elhagyva az Israel Start-Up Nation színeiben versenyez 2021-től.

(MTI)

2021.02.03 10:21:25

Kerékpár K. G.

A 19 éves korára a nemzetközi mezőnyben is tekintélyt szerző versenyző átformálná az itthoni köztudatot.

2021.01.27 20:01:19

Kerékpár KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. Arra viszont már bizonyosan nem szolgált rá, amit az elmúlt hónapokban kapott.

2020.12.01 10:11:33

Kerékpár L. PAP ISTVÁN

A motorvezetéses versenyben a legjobb külföldiekkel is felvette a versenyt. Talán éppen ez volt a baj…

2020.11.17 09:54:23

Kerékpár KOHÁN GERGELY

„Kicsit még saját magamnak is gyorsan veszem a lépcsőfokokat, kettesével-hármasával.”

2020.10.25 20:40:53

Kerékpár KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. Visszahelyezve Magyarországot a kerékpársport világtérképére.