Tour de France: az Alpe d’Huezen dőlhet el a sárga trikó sorsa

J. B. J. B.
2026.07.02. 10:41
null
Sokszor láthatjuk majd ezt a képet idén is: Jonas Vingegaard és Tadej Pogacar egymás mellett halad (Fotó: AFP)
Barcelonai csapatidőfutammal kezdődik a Tour de France szombaton, amelynek a szlovén Tadej Pogacar a legnagyobb favoritja. Felvezetőnkben összeszedtünk olyan szakaszokat és hegyeket, amelyek meghatározók lehetnek az összetett verseny kimenetelében.

21 ETAPON ÉS 3321 KILOMÉTEREN keresztül versenyez három héten át a világelit a Tour de France-on július 4. és 26. között. Barcelonában szombaton 23 csapat 184 kerékpárosa áll rajthoz, ám közülük csak egyvalaki ünnepelhet sárga trikóban a francia fővárosban. 2020 óta csak Tadej Pogacar és Jonas Vingegaard nyerte meg az összetettet, idén is a szlovén és a dán klasszis a legnagyobb favorit.

Az első hegyi befutós szakaszra nem kell sokat várni, a harmadik etapon (Granollers–Les Angles, 195.9 km) 3940 méteres szintkülönbség leküzdése vár a mezőnyre, a végén egy harmadik kategóriás emelkedővel. Már itt lehet némi előnyre szert tenni összetettben, ahogyan a Tourmalet hegyét érintő hatodik etapon is. A 14. versenynapon Mulhouse és Le Markstein között három első kategóriás hegy is alaposan feladja a leckét, másnap a Solaison-fennsíkra tartó meredekkel kell megküzdeni. És ez szinte semmi a harmadik héthez képest…

…amely az egyetlen egyenkénti időfutammal indul, ennek egyik fele dombos, a másik teljesen sík. A 19. szakaszon kell először megmászni az Alpe d’Huezt, míg egy nappal később jön a királyetap: Le Bourg d’Oisans és az Alpe d’Huez között 170.9 kilométeren, 5624 méteres szintkülönbséggel, három királykategóriás emelkedővel. Ha Vingegaard tartja a lépést Pogacarral (vagy fordítva, bár arra az utóbbi évek alapján kevesebb az esély), akkor kettejük között óriási csatát láthatunk ezekben a napokban a Francia-Alpokban.

Az utolsó, párizsi szakasz sem csak a közös pezsgőzésről és örömtekerésről lesz emlékezetes, a 2024-es olimpián ugyanis annyira megtetszett a szervezőknek a Montmartre-negyedben zajló körözés, hogy egy évvel később beemelték a programba, és ez idén is így marad. Wout van Aert ezúttal garantáltan nem veri meg a macskaköves utcákon Pogacart, a belga kiválóság ugyanis sérülés miatt kihagyja a körversenyt. Az olimpiai bajnok Remco Evenepoel viszont felidézheti két évvel ezelőtti emlékeit, ha már tavaly nem jutott el idáig.

 

 

Legfrissebb hírek

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Profi kerékpáros lesz az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
2026.08.06. 15:31

Eldőlt: Tadej Pogacar hét év elteltével újra rajthoz áll a Vueltán

Kerékpár
2026.08.03. 10:41

Pogacar és a Vuelta? Hétfőn talán kiderül...

Kerékpár
2026.08.03. 07:27

A fantasztikus ötös – íme, a Tour de France 5-szörös győztesei

Képes Sport
2026.08.02. 12:28

Jan Ullrich szerint Tadej Pogacar a jelenkor Eddy Merckxe

Kerékpár
2026.07.28. 21:26

Lance Armstrong: Pogacar minden idők legjobbja, feltörölné velem a padlót

Kerékpár
2026.07.28. 10:13

Tour de France: Pogacar monumentális! – sajtóvisszhang

Kerékpár
2026.07.27. 10:34