Takács Zsombor: Élvezni akarom a kerékpározást és az életet

Sportági klasszisokat idézett Takács Zsombor vasárnapi diadala a mezőnyverseny ob-n. Ötven kilométeres szólóval ugyanis jellemzően napjaink kiválósága, Tadej Pogacar szokott győzni, míg az egykerekezve célba érés a két éve visszavonult háromszoros világbajnok Peter Sagan védjegyének számított. A 2006-os születésű Takács az utóbbi napokban három aranyérmet szerzett: június 19-én megnyerte Tamásiban az U23-as országúti ob-t, majd múlt szerdán Debrecenben a korosztályos időfutam ob-n győzött. Érdekesség, hogy a bocskaikerti pályán jobb időt ment, mint a felnőttek között bronzérmes Valter Attila.
Vasárnap Pannonhalmán pedig már ország-világ előtt megmutatta, miért tartják a jövő egyik nagy reménységének – hasonlóan az ezüstérmes Feldhoffer Bálinthoz. Takács bekerült a szökésbe, majd megfelelő ütemérzékkel indított támadást ötven kilométerrel a vége előtt, onnantól meg már csak egy kérdés maradt: mekkora különbséggel nyer. Nos, végül 2:27 perccel múlta felül Feldhoffert, így egy évig ő viselheti a magyar bajnoki trikót. Érdekesség, hogy tavaly Takács ugyanitt 2:33 perccel lemaradva második lett Dina Márton mögött.
„A magyar bajnokságok csúcspontja a felnőttek mezőnyversenye, az volt az egyetlen célunk, hogy az MBH mezében álljon valaki a dobogó felső fokára – értékelt Takács a győzelmét követően. – Tudtam, ha úgy alakul a verseny, nekem lehet esélyem erre, szerencsémre így is történt, elég erősnek bizonyultam ahhoz, hogy valóra váltsam a reményeket, és nyerjek. Nagyszerűen dolgozott értem a csapat, ahogyan egész évben is, ez látszik a teljesítményünkön.”
Ami a jövőt illeti, a fiatal kerékpáros nem tűzött ki irreális célokat, de nyilván neki is vannak álmai.
„Kiélvezem a sikert egyelőre, a következő lépcsőfok majd úgyis jön magától. Arra sem számítottam előzetesen, hogy ez a győzelem most következik be, azért jólesik kimondani, hogy húszévesen felnőtt ob-t is nyertem. Élvezni akarom a kerékpározást és az életet, bár azért egy világbajnoki cím időfutamban nagy álmom…”
A formájára mindenesetre nem panaszkodhat az MBH fiatalja, júniusban a három arany mellett a nemzetközi kiválóságok sorát felvonultató brüsszeli egynaposon ért célba a huszadik helyen.

Rajongás – Morvai Katalin publicisztikája

Takács Zsombor hatalmas szólóval győzött Pannonhalmán







