Rózsaszínű álmok: Primoz Roglic és Juan Ayuso csatáját hozhatja az idei Giro

J. B. J. B.
Vágólapra másolva!
2025.05.09. 10:59
null
A szlovén Primoz Roglic 2023 után nyerheti meg ismét a Giro d’Italiát (Fotó: Getty Images)
Nem indul a címvédő Tadej Pogacar, és ezúttal magyar kerékpáros sem tagja a Giro d’Italia mezőnyének, ettől függetlenül izgalmas csatákra van kilátás az Albániából induló, néhány kilométer erejéig Szlovéniát és a Vatikánt is érintő olaszországi körversenyen.

PÉNTEK KORA DÉLUTÁN az albán tengerparton fekvő Durrës városából indul, huszonegy versenynapot és 3443 letekert kilométert követően Rómában zárul a 108. olaszországi kerékpáros-körverseny. A Giro d’Italia mezőnyben ezúttal nincs magyar induló, az idén visszavonult Kusztor Péterre viszont fontos feladat vár, a Red Bull-Bora-Hansgrohe csapatának szakácsa lesz a korábbi kiváló magyar kerékpáros, aki az egyik nagy esélyesre, Primoz Roglicra is főzhet.

RAJT ALBÁNIÁBAN

Három éve Magyarországról indult a Giro, utána kétszer is Olaszországban kezdődött a háromhetes viadal, idén Albánia lesz a kezdőpont. Az első napon a népszerű tengerparti üdülővárosból Durrësből kell eljutni a fővárosba, Tiranába. A 160 kilométeres távon három jelentősebb emelkedővel kell számolni, a befutó viszont sík. Másnap következik az első időfutam, Tirana utcáin tekernek majd a versenyzők egymás után. Vasárnap Vlora lesz a kezdőpont és 160 kilométer után oda is térnek vissza a kerekesek, közel háromezer méteres szintkülönbséget kell leküzdeniük. A hétfői pihenőt követően Dél-Olaszországban folytatódik tovább a Giro.

KULCSFONTOSSÁGÚ SZAKASZOK

Három klasszikus hegyi befutós szakasz lesz az idei viadalon, a hetedik etapon az átlagosan 5.5 százalékos meredekségű Tagliacozzo állíthatja kihívás elé a résztvevőket. Két nappal később az Utas és holdvilág című Szerb Antal-regényből ismert Gubbio városában kezdenek a versenyzők, ez az etap Sienában zárul, és több fehér murvás szektort is tartalmaz, tehát amolyan „mini Strade Bianche”-jellegű. Néhány kilométer erejéig Szlovéniát is érinti majd a viadal, a Giro vége felé két kifejezetten kemény etappal kell számolni. A Biella és Champoluc közötti táv is embert próbáló, hát még a királyszakasz, a Verres és Sestriere közötti, ahol 4400 méteres szintkülönbséget kell leküzdeni. Ez a két egymást követő nap döntheti el az összetett versenyt és a hegyimenők csatáját is. Az utolsó, római versenynap útvonala az április 21-én elhunyt Ferenc pápa emlékére érinti a Vatikánt is.

A RÓZSASZÍN TRIKÓ VÁROMÁNYOSAI

Pogacar távollétében jóval kiegyenlítettebb verseny várható az összetett első helyéért, a tavalyi rózsaszín trikós végül tíz percnél is nagyobb előnnyel nyert. Az idei Giro egyik esélyese Pogacar honfitársa, Primoz Roglic, aki tavaly megnyerte a Vueltát, 2023-ban pedig az olaszországi körversenyt. A rutinos szlovén kihívója lehet az UAE színeiben tekerő spanyol Juan Ayuso, aki a Tirreno–Adriatico nevű egyhetest megnyerte idén, és vezette sokáig a katalán körversenyt is, csakhogy az utolsó, barcelonai etapon nagyon simán megverte őt Roglic. Először indul ezen a háromhetesen a sokoldalú belga Wout van Aert és Thomas Pidcock is, ők eddig főként egynaposokon brillíroztak. A Vismában tekerő Van Aert kisebb vírusfertőzéssel küszködött, de elmondta, a rózsaszín trikó nagy álom lenne, a cél, hogy csapatával szakaszt nyerjenek. 

Azért is különleges nekem ez a viadal, mert korábban, mielőtt profi lettem, egy olasz csapatban, Colpak színeiben tekertem. 2021-ben megnyertem a fiatalok számára kiírt Baby Girót, úgy érzem, különleges kapcsolatom van Olaszországgal. Úgy gondolom, hogy miénk a legerősebb csapat a versenyen. Erős ellenfeleink vannak az összetettben, különösen Roglic, de készen állunk a kihívásra.
NS-vélemény: Juan AYUSO, az UAE kerékpárosa
 

 

 

Legfrissebb hírek

Giro d'Italia: Kusztor Péter végleg visszavonult, szakács lesz az olasz körversenyen

Kerékpár
Tegnap, 11:53

Magyar és olasz győzelmet hozott a Balatonfondo

Kerékpár
2025.05.01. 19:55

Peák Barnabás hetedik a Belgrád–Banja Luka első szakaszán

Kerékpár
2025.04.23. 18:43

Mattias Skjelmose célfotóval nyerte az Amstelt Tadej Pogacar előtt

Kerékpár
2025.04.20. 18:11

„Hogy lehettem ilyen hülye?” – elnézést kért a Van der Poelt kulaccsal megdobó férfi

Kerékpár
2025.04.16. 14:46

Feladta magát a Van der Poelt kulaccsal megdobó személy

Kerékpár
2025.04.14. 14:52

Eisenkrammer Károly: A Kékestetőn dőlhet el a Tour de Hongrie

Kerékpár
2025.04.09. 11:58

Valter Attila: A Giro nincs a terveim között

Kerékpár
2025.04.01. 08:01
Ezek is érdekelhetik