Vas Blanka: Nagyon sokat szenvedtem

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.04.30. 20:07
Vas (pirosban) nagyon fáradtan versenyzett (Fotó: Getty Images)
A Spanyolországban zajló női országúti kerékpáros-körverseny harmadik szakaszán a holland Marianne Vos győzött, a magyar bajnok Vas Blanka a 22. helyen ért célba, és a szakasz közben szerzett időjóváírásnak köszönhetően megtartotta az összetett éllovasnak járó piros trikót. Vas a szakasz után a viadal hivatalos honlapjának beszélt arról, milyen volt az első napja pirosban.

 

A 22 éves magyar kerékpáros a célba érés után elárulta, nem különösebben koncentrált rá, hogy az összetettbeli vezetést megőrizze, de ha már így sikerült, emiatt nem búslakodik. Van ami miatt nem lehet felhőtlenül boldog.

„Nagyon nehéz nap volt a mai már a rajttól kezdve. Már harminc kilométer után fáradtnak éreztem magam, és küzdöttem, mert fájt a hátam. Nagyon sokat szenvedtem. A magányos szökevénynek nagy előnyt szerzett, ezért sokat kellett dolgoztunk, amíg kezelhető távolságba került, aztán hagytuk, hogy a szökésben érdekelt csapatok befejezzék a munkát. Örülök, hogy megtartottam a piros trikót, köszönhetően a részhajránál szerzett két másodperc jóváírásnak, de ma sem számoltam a hajrával igazán. Közel voltam a mezőny elejéhez, amikor jött a hajrá, és úgy gondoltam, megpróbálom elcsípni a bónuszokat. A célnál azért nem sprinteltem, mert túl fáradt voltam hozzá” – fogalmazott Vas a verseny hivatalos honlapjának.

Kerékpár
2024.04.30. 17:45

Vas Blanka a Vuelta harmadik szakasza után is megtartotta a piros trikót

Ezúttal a holland Marianne Vos győzött, de az összetettben a magyar bringás megőrizte vezető helyét, sőt a pontversenyben is élre állt.

 

Legfrissebb hírek

A kis francia nagy szólógyőzelme az első hegyi etapon

Kerékpár
2025.07.31. 18:11

Le Court kicentizett győzelme sárga trikót ért

Kerékpár
2025.07.30. 18:01

Vas Blanka újabb szakaszgyőzelemhez segítette Wiebest a női Touron

Kerékpár
2025.07.29. 18:45

Drámai bukás és Wiebes-győzelem a női Tour leghosszabb etapján

Kerékpár
2025.07.28. 18:22

A női Tour legidősebb versenyzője szólóban győzött

Kerékpár
2025.07.27. 16:36

Visma-mestermunka a női Tour nyitányán

Kerékpár
2025.07.26. 20:13

Vas Blanka ott lesz a szombaton kezdődő női Touron – hivatalos

Kerékpár
2025.07.23. 12:50

Országúti kerékpáros ob: Vas Blanka sorozatban hatodszor bajnok

Kerékpár
2025.06.29. 13:57
Ezek is érdekelhetik