Kerékpár: holland szakaszsiker, Valter 41. a baszk körversenyen

I. SZ.I. SZ.
2023.04.04. 18:02
null
Ide Schelling volt a leggyorsabb az utolsó keddi lejtőn (Fotó: Getty Images)
A holland Ide Schelling nyerte meg az országúti kerékpáros baszk körverseny második szakaszát kedden. Valter Attila a szakaszon és az összetettben is 41.

A 194 kilométeres szakaszon több emelkedő is várt a mezőnyre, amelynek élcsoportjában az utolsó kaptatón is ott volt Valter Attila. A befutóig az Arkiskiltől több kilométeres lejtőn versenyeztek egymással a bringások, a veszélyes kanyarokkal tarkított szakaszon nagy csoportban mentek együtt a kerékpárosok.

A szakasz legvége Leitza városában volt, a legjobban a holland Ide Schelling helyezkedett, ő nyerte a keddi etapot, és átvette a vezetést az összetettben. Az első 31 versenyzőt azonos idővel jegyezték, Valter a második csoporttal, 11 másodperces hátránnyal ért célba, az összetettben a 41. helyen áll.

A verseny egyik nagy esélyese, Pello Bilbao el sem kezdte a keddi szakaszt, betegség miatt visszalépett.

KERÉKPÁR
BASZK KÖRVERSENY
2. szakasz, Viana–Leitza (193.8 km)

1. Ide Schelling (holland, Bora-Hansgrohe) 4:53:33 óra
2. Matteo Sobrero (olasz, Jayco Alula) azonos idővel
3. David Gaudu (francia, Groupama-FDJ) a. i.
...41. Valter Attila (Jumbo-Visma) 11 mp h.

Az összetett állása
1. Schelling 8:54:47 óra
2. Sobrero 4 mp h.
3. Gaudu 6 mp h.
...41. Valter 21 mp h.

Legfrissebb hírek

Ez most Mas volt: szóló helyett sprintben győzött Pogacar

Kerékpár
2026.08.27. 18:37

Pogacar rögtön az élre állt, 9 századdal nyerte meg a Vuelta monacói időfutamát

Kerékpár
2026.08.22. 20:03

Paul Seixas megnyerte a baszk körverseny második szakaszát is

Kerékpár
2026.04.07. 22:50

Hazaért a szökés a Tirreno–Adriatico 5. szakaszán

Kerékpár
2026.03.13. 18:16

Dembélé újabb koronája; Valter Attila magasabb polcon

E-újság
2025.12.16. 23:50

„Nem úgy sikerült ez az év, ahogy elterveztem” – Valter Attila

Kerékpár
2025.10.13. 16:16

Pogacar 75 kilométeres szóló végén az Eb-t is megnyerte

Kerékpár
2025.10.05. 17:13

Lehengerlő Pogacar-show Ruandában: címvédést ért a 66 kilométeres szóló

Kerékpár
2025.09.28. 16:55