Giro: Dowsett szökésből nyert szakaszt, Valter a 23.

MTI (Közzétette: P. K.)MTI (Közzétette: P. K.)
Vágólapra másolva!
2020.10.10. 17:40
null
Alex Dowsett nyert a Giro szombati szakaszát (Fotó: AFP)
A brit Alex Dowsett nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny nyolcadik szakaszát, amelyen a portugál Joao Almeida megtartotta első helyét az összetettben, Valter Attila a 23. pozícióban ért célba, ami eddigi legjobbja.

 

A Giovinazzo és Vieste közötti 200 kilométert egy második és egy negyedik kategóriás emelkedő megmászása nehezítette. A rekordgyorsaságú pénteki szakasz után - és a rendkívül nehéz vasárnapi hegyi etap előtt - a mezőny ezúttal nyugodtabb tempót választott, így a nap hatfős szökevénycsoportja magabiztos, tíz perc feletti előnyt tudott kidolgozni. Ennek megfelelően a szakaszgyőzelemről egymás között döntöttek. Az együttműködés 30 kilométerrel a cél előtt szakadt meg közöttük, ettől kezdve folyamatosak voltak a próbálkozások.

A döntő támadást Dowsett 18 kilométerrel a vége előtt indította, a hatszoros brit időfutambajnokkal pedig nem bírtak a riválisok. A 32 éves Dowsettnek a célegyenesben még arra is volt gondja, hogy egy sántikáló kiskutyát kikerüljön, ezzel 2013 után másodszor nyert szakaszt az olasz körversenyen. Ez volt csapata, az Israel Start-Up Nation első etapsikere háromhetes körversenyen.

Az utolsó kategorizálatlan emelkedőn szétzilálódott az üldözőcsoport, a második helyért hárman versengtek, végül az olasz Salvatore Puccio szerezte meg, míg a harmadikat a brit Matthew Holmes.

Az összetett esélyesei mindannyian a mezőnnyel értek célba majdnem 14 perc hátránnyal, így Almeida megtartotta a rózsaszín trikót. Valter Attila a 23. helyen tekert célba a javarészt tengerparti utakon vezető szakaszon, melyen – a koronavírusos Simon Yates visszalépése miatt – összetettben is javított egy helyet, így 28. pozícióból várja a folytatást.

Az olasz körverseny hagyományosan az első az esztendő háromhetesei közül, az idén viszont a koronavírus-járvány miatt októberben tartják. Az eredeti tervek szerint májusban Budapest adott volna otthont az úgynevezett nagy rajtnak, a Grande Partenzának, és az első három szakaszt Magyarországon rendezték volna.

A hétfői szünnap előtt vasárnap a San Salvo és Roccaraso közötti 207 kilométer megtétele és hegyi befutó vár a mezőnyre, amely összesen 3497,9 kilométert teker a 103. Giro d'Italián, amíg október 25-én célba ér Milánóban.

GIRO D’ITALIA
8. szakasz, Giovinazzo-Vieste, 200 km

1. Alex Dowsett (brit, Israel Start-Up Nation) 4:50:09 óra
2. Salvatore Puccio (olasz, Ineos Grenadiers) 1:15 perc hátrány
3. Matthew Holmes (brit, Lotto Soudal) azonos idővel
...23. Valter Attila (CCC) 13:56 p h.

Az összetett élcsoportja:
1. Joao Almeida (portugál, Deceuninck - Quick-Step) 29:52:34 óra
2. Pello Bilbao (spanyol, Bahrain-McLaren) 43 másodperc hátrány
3. Wilco Kelderman (holland, Sunweb) 48 mp h.
...28. Valter 9:35 perc hátrány
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik