Tour de Hongrie: a címvédő World Tour-csapata is indul

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.02.28. 15:57
A címvédő Krists Neilands csapata, az Israel Start-Up Nation indulásával már hét World Tour-csapat részvétele biztos a Tour de Hongrie országúti kerékpáros-körversenyen a szervezők pénteki bejelentése szerint.

A lett versenyző tavaly két szakaszsikert is ünnepelt az akkor még prokontinentális szintű izraeli együttes színeiben. Az idei évnek már World Tour-istállóként nekivágó Israel Start-Up Nation kerékpárosa a magyar körverseny 2016-os győztese, az észt Mihkel Räim is. A csapat sztárja a háromhetes körversenyeken 22 etapdiadallal rendelkező német sprinter, André Greipel, valamint az ír hegyimenő Dan Martin, aki az öt legnagyobb presztízsű egynapos viadal közül a Liege–Bastogne–Liege-t és a lombardiai körversenyt is megnyerte.

A május 13. és 17. között sorra kerülő magyar körversenyen 861 kilométer leküzdése vár a mezőnyre, amely minden eddiginél erősebb lesz. Ennek egyik oka, hogy a Tour de Hongrie két nappal azt követően rajtol, hogy Magyarországon rendezik május 9. és 11. között a Giro d'Italia első három szakaszát, így az amúgy is Magyarországon tartózkodó World Tour-csapatok szívesen neveztek a magyar körversenyre is.

Tavaly négy prokontinentális istálló vett részt a viadalon, idén ebből a kategóriából eddig már öt jelezte az indulási szándékát, míg az Israel Start-Up Nation a hetedik gárda az élvonalat jelentő World Tourból. A sportág csúcskategóriájából már biztosan tagja a 21 csapatos mezőnynek az Asztana, a Trek-Segafredo, a Peák Barnabással érkező Mitchelton-Scott, a Jumbo-Visma, a CCC és a Bahrain McLaren is.

A szervezők bejelentése szerint 11 olyan team lesz, amely az olasz és a magyar körversenyen is részt vesz. A Tour de Hongrie-n nyolc-nyolc World Tour- és prokontinentális istálló indul, négy kontinentális alakulat és a magyar válogatott mellett.

A 2020-as Tour de Hongrie programja
1. szakasz, május 13., szerda:
Debrecen–Hajdúszoboszló, 174 km
2. szakasz, május 14., csütörtök: Karcag–Nyíregyháza, 182 km
3. szakasz, május 15., péntek: Sárospatak–Kazincbarcika, 171 km
4. szakasz, május 16., szombat: Miskolc–Gyöngyös–Kékestető, 178 km
5. szakasz, május 17., vasárnap: Esztergom–Esztergom, 156 km

Legfrissebb hírek

Schneller Domonkos: Páratlan teljesítményt nyújtottak a magyarok a Tour de Hongrie-n

Kerékpár
2025.05.19. 13:21

Túl a Touron – Jakus Barnabás jegyzete

Kerékpár
2025.05.19. 00:05

Először nyerte meg ecuadori bringás a Tour de Hongrie-t

Kerékpár
2025.05.18. 16:33

Tour de Hongrie: aranyozott trófeával gazdagodik a győztes

Kerékpár
2025.05.18. 12:45

Groenewegen nyerte meg a fehérvári sprintet, Feldhofferen marad a fehér trikó

Kerékpár
2025.05.17. 16:52

Eisenkrammer: nincs súlyos baja a Tour de Hongrie-n megsérülő Wandahlnak

Kerékpár
2025.05.17. 13:29

López a legvégén lógott meg, s behúzta a Tour de Hongrie királyetapját

Kerékpár
2025.05.16. 16:11

Tour de Hongrie: Dina Márton szerint nem szabad alábecsülni a Kékest

Kerékpár
2025.05.16. 12:47
Ezek is érdekelhetik