Kerékpár: az UCI feloszlatta a független vizsgálóbizottságot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.29. 11:20
A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) azonnali hatállyal feloszlatta azt a független bizottságot, amely Lance Armstrong doppingbotrányát vizsgálta volna; helyette egy új, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) támogatását is élvező testület felállítását tervezi.

Pat McQuaid, az UCI elnöke elmondta, hogy megbeszélést folytatott John Faheyvel, a WADA vezetőjével, és ott hangzott el, hogy a WADA-nak nem volt bizalma az UCI által három hónapja felállított bizottságban. Hozzátette: a kerékpárszövetség nem akarta, hogy két különálló testület foglalkozzon Armstrong évtizedes csalásával, és mindenképpen azt szeretné elérni a WADA-val, továbbá az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségével (USADA) karöltve, hogy az amerikai bringás ne csak televíziós interjúban ismerje el a doppingolását, hanem tegyen tanúvallomást.

McQuaid jelezte: úgy látják, az a legjobb, ha egy új vizsgálóbizottság áll fel, de nem akarnak kapkodni, minden jogi és pénzügyi részletet ki kell dolgozniuk a WADA-val, mielőtt reményeik szerint ebben az évben elkezdi munkáját a testület. Azt tervezik, hogy amnesztiát adnának azon versenyzőknek, akik bevallanák korábbi doppingolásaikat.

Az UCI elnöke bízik abban, hogy mindenki tanul a leckéből, az igazságot kideríteni hivatott új bizottság segít majd a fiatal kerékpárosokat a helyes úton tartani, és segít abban is, hogy kiirtsák a doppingot a sportágból.

Lance Armstrong az Oprah Winfreynek adott interjúban, amely két hete került adásba, elismerte, hogy pályafutása során tiltott szerekkel élt. Azóta a USADA és Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is felszólította az 1998 után elért összes eredményétől, így hét Tour de France-diadalától és olimpiai bronzérmétől megfosztott amerikai kerekest, hogy nevezze meg azokat, akik még érintettek a hozzá kötődő doppingbotrányban.

Legfrissebb hírek

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
22 órája

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

WADA: a tesztelések száma nőtt, a pozitív eseteké nem

Egyéb csapat
2025.12.30. 07:21

Cigarettagőzt fújtak az arcába, nagy bajba kerülhet Van der Poel

Kerékpár
2025.12.29. 12:38

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
2025.12.27. 15:09

Megbukott a doppingteszten az angol dartsos, azonnal kizárták a vb-ről

Egyéb egyéni
2025.12.19. 18:14
Ezek is érdekelhetik