Véget ért a verseny: Mencsov esős-esése ellenére is rózsaszín trikós

Vágólapra másolva!
2009.05.31. 18:09
Nem várt izgalmakat hozott az olasz kerékpáros körverseny, a Giro d’Italia utolsó 14, 4 km-es Rómában rendezett egyéni időfutama. Az összetettben első helyen álló orosz Gyenyisz Mencsov ugyanis elesett a szakasz hajrájában, így is megtartotta azonban a rózsaszín trikót, sőt még jobb időt is ment, mint a rivális olasz Danilo Di Luca. Az időfutamot a litván Ignatas Konovalovas nyerte, megelőzve a brit Bradley Wigginst és a norvég Edvald Boassson Hagent.
Mencsov az izgalmak ellenére is megnyerte a Girót
Fotó. Reuters
Mencsov az izgalmak ellenére is megnyerte a Girót
Mencsov az izgalmak ellenére is megnyerte a Girót
Fotó. Reuters
Mencsov az izgalmak ellenére is megnyerte a Girót

A szakasz előtt a szervezők bejelentették, hogy a 2010-es verseny Amszterdamból indul. Az első három szakaszra Hollandiában kerül sor, a másodiknak Utrechtben, a harmadiknak Middelburgban lesz a befutója.

A tegnapi szakasz után már gyakorlatilag ünnepelt az összetettet vezető orosz Gyenyisz Mencsov, mert bár az olasz Danilo Di Luca csak húsz másodpercre volt lemaradva mögötte, köztudomású hogy Mencsov jobb időfutammenő.

Ennek ellenére Di Luca nem adta fel a reményt a mai Rómában rendezett 14, 4 km-es zárószakasz előtt: „Bármi megtörténhet az időfutam során, a különbség kicsi. Ez egy speciális szakasz, nagyon technikás, de Mencsov megmutatta, hogy nagyon erős.”

Sokan az Astanás, amerikai Lance Armstrongot is a szakasz esélyesei között tartották számon, ám végül messze elmaradt az élmezőnytől. Elmondása szerint nem akart már kockáztatni a mai napon.

Mint már megszokhattuk, fordított sorrendben rajtoltak a versenyzők, így Di Luca és Mencsov indult el utoljára.

Látszott is, hogy Di Luca mindent megpróbál, ugyanis megjavította az első mérési pontnál az addigi legjobb részidőt, és így öt másodpercet hozott orosz riválisán. Közben az eső is ismételten eleredt.

A második mérési pontnál már Mencsov állt jobban, és reális esélye mutatkozott a szakaszgyőzelemre is.

A végére maradt az igazi csattanó: Di Luca már beért, amikor Mencsov elesett az utolsó km-en belül a csúszós pályán. Gyorsan kerékpárt cserélt, és folytatta a versenyt. A kérdés már csak az volt: mennyi időt vesztett ezzel?

Az már biztos volt, hogy a szakaszgyőzelme elúszott, azonban a rózsaszín trikót meg tudta tartani, sőt végül bejött a tizedik helyre is, és olasz riválisánál is jobb időt ment.

Az időfutamot a litván Ignatas Konovalovas nyerte, megelőzve a brit Bradley Wigginst és a norvég Edvald Boassson Hagent.

GIRO D’ITALIA

21. szakasz, Róma (14.4 km) – időfutam
1. Ignatas Konovalovas (litván, Cervelo Test Team) 18.42 p
2. Bradley Wiggins (brit, Garmin–Slipstream) 1 mp hátrány
3. Edvald Boasson Hagen (norvég, Team Columbia–Highroad) 7 mp h.
10. Gyenyisz Mencsov (orosz, Rabobank) 24 mp h.
16. Danilo Di Luca (olasz LPR) 45 mp h.

Az összetett végeredménye (rózsaszín trikó)
1. Gyenyisz Mencsov (orosz, Rabobank) 86:03:11 ó
2. Danilo Di Luca (olasz, LPR) 41 mp hátrány
3. Franco Pellizotti (olasz, Liquigas) 1:59 p h.
4. Carlos Sastre (spanyol, Cervelo Test Team) 3:46 p h.
5. Ivan Basso (olasz, Liquigas) 3:59 p h.
6. Levi Leipheimer (amerikai, Astana) 5:28 p h.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik