Alekszandr Kolobnev: szökni tudni kell, McEwen Petacchit is legyőzte

Vágólapra másolva!
2007.03.14. 20:45
A Párizs–Nizza harmadik szakaszán sem villoghattak a sprinterek, a 213 kilométeren át szökésben lévő orosz Alekszandr Kolobnev győzött. Az olaszországi Tirreno–Adriaticón Robbie McEwené lett az első szakasz, Bodrogi László a 120.
Alekszandr Kolobnev nagyszerűen szökött
Reuters
Alekszandr Kolobnev nagyszerűen szökött
Alekszandr Kolobnev nagyszerűen szökött
Reuters
Alekszandr Kolobnev nagyszerűen szökött

A Párizs–Nizza harmadik etapján nem kellett sokat várni az első elmenésre, Alekszandr Kolobnev (CSC), a viadalon korábban már négy szakaszt nyerő Fabio Baldato (Lampre), Heirich Hassler (Gerolsteiner) és Nicolas Vogondy (Agritubel) már két és fél kilométerrel a rajt után meglépett.

Persze ekkor még az egész mezőny csak legyinthetett egyet, mondván – akárcsak az előző két napon – úgyis utolérik őket. A három harmadik és egy második kategóriás emelkedőt felvonultató etap 84. kilométerénél volt a legnagyobb a szökevények előnye, 10:20 perc, innentől viszont folyamatosan csökkent.

Tizenöt kilométerrel a befutó előtt már csak 1:05 perc volt, majd amikor negyven másodpercre csökkent, Kolobnev lesz, ami lesz alapon faképnél társait, akiket hét kilométerrel a cél előtt fogtak meg. Három kilométer volt hátra, amikor a 2004-es orosz bajnoknak még mindig volt 24 másodperc fórja, a felét pedig meg is tartotta a befutóig. Az összetett állása nem változott, továbbra is Franco Pellizotti (Liquigas) vezet, Kolobnev a huszonkettedik, a csütörtöki hegyi befutó viszont bizonyára alaposan átrendezi a sorrendet.

Olaszországban a Tirreno–Adriatico nyitó szakaszán a sprinterek párbajoztak a győzelemért. Igaz, itt is volt egy négyfős szökés, ezt azonban jobban kontrollálta a főmezőny, és még a cél előtt befogták a „renitenseket”.

A hajrában a Tour de France tavalyi zöld trikósa, Robbie McEwen (Predictor-Lotto) négyszáz méterrel a cél előtt gyújtotta be a rakétákat, és sem a korábbi világbajnok spanyol Oscar Freire Gomez (Rabobank), sem – az olaszok kedvence, a csak a hatodik helyen befutó – Alessandro Petacchi (Milram) tudta befogni.

Bodrogi László a mezőnnyel ért célba, a 120. helyen, amely megegyezik az összetettben elfoglalt pozíciójával, hátránya a jóváírás-másodpercek miatt 10 másodperc.

65. PÁRIZS–NIZZA (ProTour-sorozat)

3. szakasz. Limoges–Maurs la Jolié (215.5 km):
1. Alekszandr Kolobnev (orosz, Team CSC) 4:59:35 (43.159 km/óra)
2. Boonen (belga, Quick Step) 12 másodperc hátrány
3. Bennati (olasz, Lampre) azonos idővel
…66. Pellizotti (olasz, Liquigas) a. i.
Az összetett állása:
1. Franco Pellizotti 13:32:59 (43.032 km/óra)
2. Bennati 2 mp h.
3. Millar (brit, Saunier-Duval) 6 mp h.

42. TIRRENO–ADRIATICO (ProTour-sorozat)

1. szakasz. Civitavecchia–Civitavecchia (175 km):
1. Robbie McEwen (ausztrál, Predictor-Lotto) 4:38:24
2. Freire Gomez (spanyol, Rabobank) 2 másodperc hátrány
3. Hushovd (norvég, Crédit Agricole) azonos idővel
…120. Bodrogi László (magyar, Crédit Agricole) a. i.
Az összetett állása:
1. Robbie McEwen 4:38:24
2. Freire Gomez 4 mp h
3. Hushovd 6 mp h.
…120. Bodrogi László 10 mp h.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik