Két meccsre visszatért a „nagypapa” – az első 100-szorosok 16. rész: Morten Olsen

Dánia – bár nem feltétlenül nevezhető futballnagyhatalomnak – azért került be sorozatunkba, mert egy Európa-bajnokot nem szívesen hagytunk volna ki. Még akkor sem, ha Dánia kontinentális elsősége rendhagyó eset volt – ugyanakkor legendás is, még úgy is, hogy az inkább valóban csak legenda, hogy a strandról estek be a svédországi Eb-re 1992-ben a játékosok. Mindenesetre felülmúlhatatlan sztori, hogy a délszláv háború miatt kizárt Jugoszlávia helyére a torna előtt néhány nappal behívott dán csapat aztán hazavitte a kupát is. E pillanatban a dán futballtörténelemnek 11 olyan labdarúgója van, aki elért 100 válogatottságig – de közöttük csak egy akad, a kapus Peter Schmeichel, aki annak az 1992-es csapatnak, a legsikeresebb dán együttesnek volt a tagja. Aki először ért el a 100-as mérföldkőhöz, néhány évvel korábban játszott, de olyan dán válogatottban, amely nem nyert semmilyen tornát, mégis talán erősebb volt, mint amelyiknek a svédországi Eb-n kijött a lépés. Az 1980-as évekbeli csapatra ragasztották rá a „Dán Dinamit” becenevet, különösen az 1984-es Európa-bajnokságon és az 1986-os világbajnokságon mutatott energikus, gólra törő játéka miatt. Micsoda nevek voltak abban a dán válogatottban! Michael Laudrup, Preben Elkjaer Larsen, Jesper Olsen, Frank Arnesen, Sören Lerby, az aranylabdás Allan Simonsen… No, és aki mindannyiukat megelőzve érte el a 100 válogatottságot: Morten Olsen. A középhátvéd.

Talán nem csillogott úgy, mint Laudrup vagy Simonsen, de hátul maga volt a stabilitás, a megbízhatóság, és a szövetségi kapitány meghosszabbított keze a pályán.

Három nagy tornán volt alapembere a piros-fehéreknek, az 1984-es franciaországi Eb-n, az 1986-os mexikói vb-n és az 1988-as nyugat-németországi Eb-n. Az elsőn közel állt hozzá, hogy trófeát nyerjen címeres mezben, mivel Dánia az elődöntőig jutott, és ott a spanyolok ellen 1–1 után csak tizenegyesekkel maradt alul. Mexikóban is szép reményei lehettek a dánoknak a csoportkör után, hiszen a csoportban legyőzték 2–0-ra a későbbi döntős NSZK-t, Uruguayjal pedig felmosták a padlót (6–1). Ám a nyolcaddöntőben a spanyoloktól jött a kijózanító, 5–1-es pofon (Emilio Butragueno négy góljával).

Ekkor már régóta csapatkapitánya volt a nemzeti együttesnek, 1992-ig dán rekordot jelentett, hogy 50-szer volt „cséká”. 1970-ben mutatkozott be címeres mezben, és amikor 1989-ben elérkezett a 100-hoz, már csaknem 40 éves volt, ami akkoriban igen kirívó életkornak számított válogatott játékosoknál. Világbajnoki selejtezőn jött el a nagy pillanat, Bulgáriában, 1989. április 26-án – miután már visszavonult a válogatottól. Játszott ugyanis 38 évesen az 1988-as Európa-bajnokság mindhárom csoportmeccsén, de miután Dánia pont nélkül maradt a házigazda NSZK-t, Olaszországot és Spanyolországot is felvonultató csoportban, a torna után bejelentette a visszavonulását. Akkor 99-szeres válogatott volt, továbbjutás esetén az Eb-elődöntő lehetett volna neki a 100. Aztán a következő évben a dán szövetség megállapodott egy mérkőzésben a brazilokkal, kettős ünnepnek tervezve a létező legrangosabb ellenféllel: egyszerre „ülték” volna meg Morten Olsen 100. válogatottságát, és a Dán Labdarúgó-szövetség (DBU) centenáriumát. A Népsport 1989. április 6-án ezt a hírt közölte: „A 39 éves Morten Olsen 1990. január 1-jén elfoglalja a dán bajnokcsapat, a Bröndby kispadját, s edzőként dolgozik tovább. A labdarúgó – jubileumi, 100. válogatott mérkőzését júniusban játssza Brazília ellen – kétéves szerződést írt alá. Olsennek merészebb tervei is vannak, 1992 után szeretné átvenni Sepp Piontektől a szövetségi kapitányi tisztet a dán válogatott élén.”

Az 1988-as Eb után Piontek kapitány meghirdette a generációváltást a csapatnál, és a már akkor is edzőnek készülő Morten Olsenre nem számított tovább. Igen ám, de Dánia elég gyengén kezdte el az 1990-es világbajnokság előtti selejtezősorozatot, Görögországban, majd odahaza Bulgáriával is csak 1–1-es döntetlent játszott. Következett a bolgárok elleni idegenbeli mérkőzés Szófiában. Morten Olsen pedig korát meghazudtoló, kirobbanó formában futballozott klubcsapatában, az 1. FC Kölnben. A szövetségi kapitány újra behívta – ő pedig ment, örömmel. Sőt, Piontek nem is védőként szerepeltette Szófiában, ahogy azt már csak az életkora is indokolta volna, hanem a középpálya közepén, amely poszton a Bundesligában is rótta a kilométereket. Nem bánta, hogy nem a brazilok ellen jubilálhat, megfelelt neki a Levszki Stadion is a nagy naphoz, elvégre itt tétre ment a játék. Ezúttal is beletett anyait-apait, 75 percig bírta a tempót, majd nagy taps kíséretében adta át a helyét annak a Kim Vilfortnak, aki az 1992-es Eb-döntő utolsó gólját szerezte. Piontek sem bánta meg a döntést, megszületett az első dán siker a sorozatban, 2–0-ra nyertek a piros-fehérek.

Néhány nappal később hősünk megsérült, és sokan biztosra vették, hogy a 100. meccse egyben az utolsó is volt a válogatottban. De őt nem ilyen fából faragták! Még a Népsport is szentelt ennek egy cikket Olsen nagypapa címmel 1989. május 19-én. „Szinte hihetetlen energia, amivel a dán válogatott és az 1. FC Köln középpályása, Morten Olsen hadakozik hétről hétre. Május elején megsérült a Werder Bremen elleni rangadón, s akkor sokan azt jósolták, hogy véget ért az augusztus 14-én már 40. születésnapját ünneplő világsztár pályafutása. »Makacs dolog a húzódás, ráadásul ilyen korban már nehezebben is gyógyul…« – sajnálkoztak Olsen »jóakarói«. A csodálatos dán azonban másként gondolta. »Mindenképpen bajnok akarok lenni« – sziszegte összeszorított fogakkal több mint négy évvel fiatalabb edzőjének, Christoph Daumnak. »Ilyen harcosra van szükségem!« – replikázott a mester, Olsen pedig újra beállt a sorba, s a hétvégén már a csapatkapitány, Pierre Littbarski mellett a csapata legjobbja volt a Dortmund ellen. Majd csomagolt, s hazautazott Koppenhágába, hogy szerdán a dán válogatottban százegyedszer serénykedjen, a görögök elleni világbajnoki selejtezőn, amelyet csapata 7–1-re nyert meg.”

Az olaszországi vb-re végül nem jutott ki Dánia, mivel a románok egy ponttal többet gyűjtöttek (talán, ha az első két meccsen is játszott volna Morten Olsen…). Igaz, a görögök elleni 7–1 után már ő sem szerepelt többet, így az eredetileg századiknak szánt, valójában 102. mérkőzésén, Brazília ellen mondott végső búcsút a címeres meznek 1989. június 18-án, a szambatáncosoknak kiosztott 4–0-s pofonnal. Vannak ennél csúnyább búcsúmeccsek is…

(A következő részben: Horvátország – Dario Simic)

A francia Didier Deschamps kapcsán ünnepeltük meg azt a rendkívüli teljesítményt, hogy miután hazája első 100-szoros válogatottja lett, szövetségi kapitányként is ő ért el elsőként – és mindmáig egyetlen franciaként – a 100-as határhoz. Nos, Morten Olsen sem szégyenkezhet, ő Dániában vitte véghez ezt a bravúrt. Megszakítás nélkül állt ugyanis a válogatott élén 2000 és 2015 között, 166 mérkőzésen. Két világbajnokságra (2002: nyolcaddöntő; 2010: csoportkör) és két Európa-bajnokságra (2004: negyeddöntő; 2012: csoportkör) vezette ki a dán csapatot.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. május 2-i lapszámában jelent meg.)