Nem kerül új név a trófeára – képösszeállítás a Mol Magyar Kupa negyeddöntőiről

NS- összeállításNS- összeállítás
2025.04.06. 18:04
Nem kerül új név a Magyar Kupa trófeájára (Fotók: Mol, Kovács Péter)
A Mol Magyar Kupa kedden, szerdán és csütörtökön lejátszott negyeddöntős meccseiből olyan klubok jutottak be a legjobb négy közé, amelyek történetük során már elhódították a serleget.

 

A trófeát a legtöbbször (24 alkalommal) elnyerő Ferencváros, a sorozat történetének második legeredményesebb klubja, az MTK Budapest (12 siker), a címvédő Paks, valamint a 2023-ban győztes ZTE FC jutott be a Mol Magyar Kupa 2024–2025-ös kiírásának elődöntőjébe. A párharcok a negyeddöntőben is egy mérkőzésen dőltek el, s valamennyi találkozó a rendes játékidőben befejeződött. A Zalaegerszeg a Nyíregyházát verte meg 2–0-ra, a Paksi FC az egyetlen állva maradó NB II-es együttes, a Kisvárda otthonában nyert 1–0-ra, az MTK Budapest pedig a Fehérvár FC ellen diadalmaskodott 4–2-re.

A legnagyobb érdeklődéssel várt, legtöbb nézőt vonzó (16 129) Ferencváros–Újpest FC összecsapáson a hullámvölgyben lévő lila-fehéreknek esélyük sem volt a Groupama Arénában a bravúrra, az FTC 3–1-re győzött, és immár 29 tétmérkőzés óta nem kapott ki ősi riválisától.

A Mol Magyar Kupa elődöntőjében a Ferencváros az MTK Budapesttel, a Paksi FC a ZTE FC-vel találkozik, a pontos kezdési időpontokról később dönt az MLSZ. A finálét május 14-én rendezik meg a Puskás Arénában, ez lesz sorozatban a hatodik alkalom, amikor a döntőt a nemzeti stadionban játsszák le.

Az MTK gólgazdag mérkőzésen vívta ki az elődöntőbe jutást a Fehérvár ellen…
…Molnár Ádin lendületes játékkal, gólpasszal járult hozzá a sikerhez
Kovács Marcell megszerzi a labdát…
…Papp Kristóf elől, a paksi játékos viszont keményen szerelt
Várkonyi Bence (jobbra) ügyesen lépett közbe…
…szerencsés gólját ünnepelte a 2–0-val továbbjutó ZTE
Az FTC lubickoló csatárát, Matheus Saldanhát alig lehetett féken tartani…
…ahogy Alekszandar Pesicset sem… 
…az Újpest védelme asszisztált Tóth Alexék kreatív játékához

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. április 5-i lapszámában jelent meg.)

 

Legfrissebb hírek

Bevették Braga utcáit a Ferencváros szurkolói – fotók!

Európa-liga
18 órája

Elfeledett élvonalbeli futballklubok, 3. rész: a Képes Sport újságírója is védte a Fekete Ördögök kapuját

Képes Sport
18 órája

„Mindig száz százalékot adtam, és élveztem a játékot” – interjú az ötvenéves Iványi Dalmával

Képes Sport
Tegnap, 7:25

Élete az amerikai-magyar foci – Gyékényesi János Pál

Képes Sport
2026.03.17. 11:06

„Annak van értéke, amiért megdolgozol” – interjú a hetvenéves Hargitay Andrással

Képes Sport
2026.03.17. 07:02

Rio Ngumoha; Fiatalság, elszántság – Több mint ígéret

Képes Sport
2026.03.16. 16:43

Mindent az úszásnak köszönhet – interjú a 70 éves Verrasztó Zoltánnal

Képes Sport
2026.03.15. 07:05

Legyen a versenyből valóban fesztivál! – Kecskés László-interjú

Képes Sport
2026.03.14. 07:18
Ezek is érdekelhetik