„Későn érő típus vagyok” – interjú Németh Nándorral

– Megváltozott az élete a dohai világbajnoki szereplés, a történelmi bronzérem óta? Többet csörög a telefonja, többen hívják interjúra, eseményre?
– A világbajnokság után volt néhány olyan napom, amely alatt összevissza rohangáltam, és az eredménynek köszönhetően született egy együttműködés is – ennek nagyon örültem, de az életem nem változott meg, a mindennapjaimat ugyanúgy élem, mint addig.

– A részletek önre tartoznak, a véleménye viszont érdekel arról, hogy egy világbajnoki érem kellett a megállapodáshoz, ahhoz, hogy igazán felfigyeljenek önre. Erről mit gondol?
– Úszásban erős a múltunk, és száz gyorson sem voltunk sohasem túlságosan gyengék, de az is nyilvánvaló, hogy egy éremnek nagyobb súlya van, mint egy negyedik vagy éppen hatodik helyezésnek. Nincs ezzel problémám, sokkal inkább érzem azt, hogy ez az érem a lelkemnek kellett igazán.

– Már volt egy világbajnoki bronza Doha előtt is.
– Sokszor és sokan összehasonlítják a budapesti váltóbronzot a mostani bronzzal – én is. Amúgy a dohai érem nehezebb, és nekem jobban is tetszik, mint a tizenhetes medália.

– Azt mondja, nincs azzal gond, hogy érem kellett ahhoz, hogy felfigyeljenek önre, miközben ugyanannyit dolgozott akkor is, amikor, mondjuk, nyolcadik lett a világbajnoki döntőben.
– Ez valóban így van, és persze mondhatnám, hogy bánt, de nem lenne igaz. Én mindig a maximumot igyekszem kihozni magamból, és ezért meg is teszek mindent. De emberek vagyunk, néha hibázunk, előfordulhat, hogy nem sikerül a legtöbbet kiadnunk magunkból. Emellett én nem úgy állok ehhez az egészhez, hogy ha nincs érem, akkor az biztosan rossz, csak csalódásként élhetem meg. Ez sport: komolyan veszem, az edzéseken is a maximumot préselem ki magamból, de élményként igyekszem átélni a versenyeket, és ha ott vagyok a döntőben, próbálom élvezni is – ez a hozzáállás a stresszt is csökkenti valamelyest.

Született: 1999. november 19., Siófok Sportága: úszás Klubja: BVSC-Zugló Edzője: Plagányi Zsolt Kiemelkedő eredményei: 2x világbajnoki bronzérmes (4×100 m gyorsváltó, 2017; 100 m gyors, 2024), Európa-bajnok (4×200 m gyorsváltó, 2022), Eb-2. (4×100 m gyorsváltó, 2022), 2x junior-világbajnok (4×100 és 4×200 m gyorsváltó, 2017), 2x junior-vb-2. (100 és 200 m gyors, 2017), 3x junior Európa-bajnok (100 m gyors, 4×200 m gyorsváltó, vegyes csapatok 4×100 m gyorsváltó, 2017), 2x junior Eb-2. (200 m gyors, 4×100 m gyors, 2017)

– Egy másik sportágunk klasszisa szokta mondogatni, hogy az olimpiai játékok nevében ott van, hogy játék, még ha emellett véresen komoly is. Ön is így gondolja?
– Nem tudok vitatkozni a megállapítással. Én sokszor már az edzéseken is meghalok, de ez kell ahhoz, hogy a világversenyeken a legjobbakkal küzdhessek. Ám amellett, hogy teljes koncentrálást igényel a sport, hogy az ember beletesz mindent, hogy ott legyen az élmezőnyben, tényleg meg kell próbálni élvezni is az egészet. Ez járt a fejemben Tokióban is, bár a 2021-es e tekintetben speciális olimpia volt a koronavírus-járvány miatt, hiszen nem voltak nézők a lelátókon – Párizs más lesz. Ott lesz közönség, és lesz bennem izgalom, stressz is, az biztos, de majd igyekszem a minimálisra szorítani. Olyan mértékűre, hogy előrébb vigyen, s ne hátráltasson vagy visszahúzzon.

Focizott, gitározott és úszott egyszerre

– Sokszor beszélgettünk már róla, mert engem nagyon foglalkoztat, és most, a történelmi bronz után sem kerülhetjük meg a témát: miért lesz egy tehetséges kisfiú, egy sokat dolgozó fiatal úszó fő száma a száz gyors? Miért azt a távot választja, amelyben a legnagyobb a konkurencia, amelyben nemcsak az számít, milyen gyors, mennyit edzett, hanem ezernyi más apróságnak is jelentősége van egy döntőben?
– Már maga a száz gyors is hatalmas kihívás, emellett nyilvánvalóan ehhez volt a leginkább érzékem, tehetségem, bár ugye az edzőm, Plagányi Zsolt és a szövetségi kapitány, Sós Csaba évek óta mondogatja, hogy a kétszáz gyors talán még inkább feküdne nekem.

– És hozzáteszik azt is, hogy ön ellenszegül…
– Igen, valahogy a fejem nem akarja azt a számot – nem beszélek mellé, tényleg így van. De a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a száz gyors mindig is jól ment, már tizenhét évesen vébé-bronzot szereztem a felnőttekkel, meg az ifjúsági Európa-bajnokságon is ebben a számban nyertem. Kétszázon nincsenek ilyen élményeim, noha ifiként ott is szereztem azért érmeket. A száz gyors egyértelműen közelebb áll a szívemhez, és jobban is várom a versenyeket ezen a távon, mint kétszázon.

– Sohasem mondta, hogy hagyom a francba a száz gyorsot, mert nemcsak az indulók száma óriási egy-egy világversenyen, de az élmezőny is széles?
– Negyvenhét közepét tízen felül tudunk a jelenlegi mezőnyben, szóval, az eleje tényleg sűrű, és ez az igazán durva, ugyanakkor minden nap más, ahány futam, annyiféle úszás és annyiféle végeredmény…

– Akkor kérdezem másként: a hosszabb távokat választók talán többször kapnak visszajelzést a fejlődésükről, hiszen értelemszerűen „könnyebben” faragnak az egyéni csúcsukból. Ön ezt kevesebbszer élheti át – miből gyűjt így erőt, lendületet a folytatáshoz, a nehéz hétköznapokhoz?
– Ha száz gyorson úszol, és javítasz a fordulódon, akkor sem biztos, hogy jobb időt úszol, hiszen ha a hajrában elrontasz valamit, már nem lesz jobb az eredményed… Úgy szeretnék valami okosat mondani arról, miért is a száz gyors a fő számom, mondhatnám akár azt is, hogy szeretem szívatni magam, de nem, nem így van – szeretem ezt a számot és kész! Sohasem ötlött fel bennem, hogy váltanom kellene, mert nincs keresnivalóm ezen a távon. Szerintem lehet velem számolni a világversenyeken ezután is.

– A számválasztását kiveséztük, ám azt például nem is tudjuk, hogy Németh Nándor kiskorában hogyan kötött ki az uszodában.
– A négy évvel idősebb nővérem járt úszni, én fociztam és gitároztam, de azért az úszást sem hagytam ki. A napjaink abból álltak, hogy egyik edzésről futottunk a másikra. Szóval, a testvérem miatt kezdtem el úszni, és az érmek ott tartottak a sportágban – kiskoromban elképesztően fanatikus voltam, minden versenyről érmekkel akartam hazamenni.

– Ez azt is jelenti, hogy hamar beindult a szekér.
– Igen, ezt is jelenti, meg azt is, hogy úszásban könnyebb több érmet is szerezni egy versenyen, mint, mondjuk, labdarúgásban. Teltek az évek ebben a kettősségben, majd egyszer a szüleim azt mondták, választanom kell.

– Önben fel sem vetődött, hogy döntenie kell?
– Nem, mert kicsi voltam, tele energiával, képes voltam mindkettőt csinálni, ám aztán mondogatni kezdték a szüleim, hogy ezt így nem lehet sokáig csinálni. A döntést rám hagyták, nem szóltak bele, én pedig az úszást választottam. Nem voltam ügyetlen a fociban sem, de annyira ügyes sem. Azt mondanám, hogy futni tudtam, focizni nem…

– A választásával a családja életét is megváltoztatta.
– Siófokon egyetlenegy uszoda volt: egy kétpályás, huszonötös medence az egyik hotelben. Nyáron nyitottban edzhettünk, az hat pályás volt, de télen csak egy lehetőségünk volt. Tizenhárom éves voltam, amikor szóltak, hogy a fedett „uszoda” bezár – a siófoki edzőm ajánlotta Plagányi Zsoltot, a családunk pedig kettészakadt: édesapám maradt Siófokon a nővéremmel, én pedig édesanyámmal Törökbálintra költöztem. Nem volt könnyű időszak, de nem panaszkodom, hiszen mindent megkaptunk a nővéremmel, emellett pedig végtelenül hálás vagyok a szüleimnek. Tizenhét éves koromig éltünk így, akkor anyukám visszaköltözött Siófokra.

Azért nem főz, mert lusta bevásárolni

– Már itt merte hagyni egyedül a főváros közelében?
– Amint lehetett, megszereztem a jogosítványt, eleinte persze a szüleim nemigen akarták, hogy egyedül vezessek. Csak aztán, amikor reggelente jeleztem, hogy indulni kellene az edzésre, anya azt felelte: ott a slusszkulcs. Emellett persze „mindent alám tett”: mosott, főzött, takarított, tényleg megvolt mindenem. Az érettségi előtt mondtam neki, hogy szerintem már boldogulok egyedül. Azt válaszolta, nézzük meg – két hét után pedig megállapította, hogy valóban túlélem a napokat nélküle.

– És azóta rendeli az ételt, netán megfőzi magának?
– Én nem főzök, pedig az egész családunk vendéglátós, mindenki otthonosan mozog a konyhában. Inkább rendelek, bár amúgy nincs bajom a főzéssel, a bevásárlással annál inkább. Lusta vagyok elmenni a boltba, szóval, a főzés az esetemben itt akad meg. Ha ott lenne minden a konyhában, megcsinálnék mindent.

– Azért hamar lett felnőtt ennek köszönhetően, ugyanakkor ránézésre is ott van még önben a gyermek Nándi – jól látom?
– Későn érő típus vagyok – a sportágamra nézve is. Az ifik között sem én voltam a legizmosabb fiú a rajtkövön, és mostanság, a felnőttek között sem, bár hála istennek azzal, hogy jött például a román David Popovici, talán már nem én vagyok a legvékonyabb a mezőnyben… A felnőtté válásomban sokat segített Beliczai Bence, ő is úszott, ő a legjobb barátom, vele lakom három éve Budaörsön.

– Az édesanyjával élő Németh Nándor kamaszként sohasem lázadt, sohasem akart az uszoda helyett a barátaival szórakozni menni? Kevés az olyan élsportoló, aki mindig ott van az edzésen, aki sohasem akarja feladni.
– Sohasem voltam az a bulizós fajta, nem égett bennem a vágy, hogy jön a hétvége, és akkor menjünk valahová. Én tényleg megteszek mindent azért, hogy odaérjek a legjobbak közé, ennek ellenére nem akarok minden megvonni magamtól… Szeretek moziba vagy bowlingozni menni a barátaimmal, és már fiatalabbként is szerettem volna megélni az életnek ezt a részét is.

– Ez azt is jelenti, hogy könnyű dolga volt és van önnel az edzőjének?
– Azért könnyű nincs… De nehéz sem.

– Önre nézek, és látok egy jó fiút, beszélgetünk, és hallgatom, ahogy hosszasan, értelmesen válaszol a kérdésekre, és már ismerjük annyi ideje egymást, hogy azt is megállapíthassam, tisztelettudó, udvarias. De milyen a hétköznapokban?
– A barátaim előtt van, hogy „játszom az agyam”, de mindannyian tudják, csak cukkolom őket.

– És milyen az edzőjével, Plagányi Zsolttal a viszonya? Mert kívülről minden szépnek és jónak tűnik.
– Alapvetően így is van, de néha vannak vitáink.

– Vissza mer neki szólni?
– Nem szoktam, inkább megtartom magamnak a gondolataimat. De nem is szokott annyira elfajulni a helyzet, hogy ez előforduljon. Egyetlen esetre emlékszem, amikor kissé megsértődtünk egymásra: egy reggeli edzésen azt mondtam Zsolt bának, nem érzem túl jól magam, és nem hitte el. Nem hibáztatom emiatt, kicsit mi is tehetünk arról, hogy nem mindig hisz el mindent, az ugyanakkor nem esett jól, hogy egy kalap alá vett másokkal. És nem indított el az edzésen…

– Hogy mit nem csinált?
– Sorban ugrottunk a vízbe a feladatokat megcsinálni, én voltam az utolsó, és hiába vártam a rajtot, nem indított el. Leszálltam a rajtkőről és hazamentem. Erre az egy összetűzésre emlékszem csak, mert tényleg meg tudunk beszélni mindent.

– Melyikük a maximalistább?
– Egyértelműen Zsolt bá. Ő mindent precízen, nagyon jól akar megcsinálni, s ha három hónapnyi edzés után kimarad egy alkalom, van, hogy megjegyzi, előnyt adtunk az ellenfeleknek.

Az úszáshoz valóban kell egy „katt”

– Azzal kezdtük, vajon változott-e az élete a világbajnoki bronzérem után – önmagán észlel változást? Nem arra gondolok, hogy elszállt volna magától, de, mondjuk, nagyobb lett az önbizalma, már jobban elhiszi, hogy képes lehet bármire?
– Ha ez változást jelent: ifikorom óta nem mentek ilyen jól az edzések. Azt hiszem, ez az éremnek is köszönhető, hiszen nagy lökést adott – igaz, már Doha előtt is mindent az úszásnak rendeltem alá.

– Az úszók általában megkapják a kérdést, hogy mit szeretnek a faltól falig tempózásban. Ön mit szeret benne?
– A miénk valóban monoton sportág, és vannak napok, amikor az ember hatványozottan érzi, hogy tényleg csak faltól falig úszik, és sehol egy labda… Amúgy én szeretem, ha jól megyek az edzéseken, és ez visz is előre. Ha azt érzem, úgy úszom, mit előtte még soha, azt kifejezetten élvezem. Ilyenkor gyorsabban is repül az idő az edzésen. De van olyan is, hogy elképzelem, hogy az olimpiai döntőben úszom, és akkor is jó érzések töltenek el.

– Ettől függetlenül az úszáshoz kell egyfajta fanatizmus, nem?
– Valóban kell egy „katt”. Kimondom bátran: nem biztos, hogy normálisak vagyunk mi, úszók. Nálunk már csak a nyílt vizesek a kevésbé normálisak… Akik sokszor a medencében is leússzák a tíz kilométert: hát, ha nekem belógatnák ilyenkor a táblát, kétszáz, meg százötven hossz van még vissza, rosszul is lennék.

– Emellett azt is gyakorta mondják az úszók, hogy a hajnali első csobbanást nem lehet megszokni, bármilyen régóta csinálják is.
– Már magát a hajnali kelést sem lehet megszokni. Hiába mondják, hogy akkor is ébredsz, ha nem kell menned az uszodába, mert hozzászoksz, nem így van. Én nem kelek fel magamtól, ha nincs edzés… A hideg víz sem jó reggelente, de azon gyorsan túl kell lenni, utána már nincs gond.

– Már javában folyik az olimpiai felkészülés. A párizsi eredménye befolyásolja a folytatást, illetve a pályafutását?
– Nem. Bármi is történik Párizsban, megyek tovább!

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. április 6-i lapszámában jelent meg.)