A győri Bozsik – interjú Hajdu Tiborral

MOHAY GÁBORMOHAY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2024.03.29. 10:20
null
A Junior Príma-díjas Hajdu Tibor (Fotók: Győri Nemzeti Színház/Jakab Anita)
Röpke két év alatt belopta magát a győri színházkedvelők szívébe. A Junior Príma-díjas Hajdu Tibor kissrác korában még futballistakarrierről álmodott, ma is naprakész a sportvilág történéseiből, és első jelentős színházi sikerét is a labdarúgásnak, a Puskás, a musical című darabnak köszönheti.

 

– Pörgessük vissza az idő kerekét! Hogyan is kezdődött a győri történet?
– Az Erkel Színházban bemutatott Puskás, a musical győri előadásaira készülve hívott fel színházigazgató nagybátyám, Bakos-Kiss Gábor, hogy örülne, ha elvállalnám Bozsik József szerepét, miután ismerte a futballistamúltamat. Ehhez tudni kell, hogy a családunkban kétféle „foglalkozás” van: az egyik a színészi vonal, a másik a labdarúgásé, mert nagybátyám, Kozma József – játékoskori becenevén Kicsi – a Nyíregyháza színeiben a klub első NB I-es gólját szerezte. Vékonydongájú, alacsony játékos volt, de a jó rúgótechnikája mellett jó rugói is voltak. Van egy fotó, amelyen Nyilasi Tibor, a jóval magasabb, hetvenszeres válogatott játékos figyeli a felugorva fejelő nagybátyámat. És miután én is sokáig a futballban képzeltem el az életemet, persze hogy elvállaltam Bozsik Cucu megformálását, a korábbi játékos-pályafutásom alatt hordott kilences számú mezt ötösre cserélve. 

– Árulja el, végül miért döntött a színészet mellett?
– Nyolcévesen Baktalórántházán kezdtem focizni, játszottam a serdülő- és az ifjúsági csapatban. Néhány barátságos mérkőzésen egészen fiatalon a felnőttek között is pályára léphettem, még a klub NB II-es időszakában. Első edzőm, Gebri Pál jobbhátvédként szerepeltetett, de később a bal szélre kerültem, a ma divatos tükörszélsői feladatkörrel, mert állítólag jól cseleztem befelé. Nem egyszer alakult úgy, hogy szombaton játszottam a baktalórántházai serdülőben, vasárnap pedig szülőfalumban, Nyírkércsen hamis igazolással, különböző neveken a megyeiben. Valószínűleg ott kezdődött a színészi pályám. Sajnos történt a családunkban egy drámai törés, amely után a nagybátyám orientált a színészi hivatás felé. Nem volt nehéz dolga, mert édesanyám irodalmat tanított, kiskoromban vers-, próza- és mesemondóversenyeken szerepeltem, ezt a vonalat próbáltam később kiteljesíteni. Lényegesen hosszabb karriert ígért, mint a futball… 

– Hogyan vezetett az útja a Győri Nemzeti Színházig?
– Öt éve lesz, hogy sikerrel diplomáztam Zsótér Sándor és Börcsök Enikő osztályában a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, előtte kiváló előkészítésnek bizonyult a Pesti Magyar Színiakadémia. Ezt követően a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban igyekeztem megbirkózni a minden kezdet nehéz rám is érvényes problémáival. Azt hiszem, helytálltam Sütő András Advent a Hargitán című darabjában, Móricz Zsigmond Pillangójában, Örkény István Kulcskeresőkjében. Játszottam ifjú Nagy Istvánt Bródy Sándor A tanítónőjében, és szívesen emlékszem a Gyárfás Miklós által írt Tanulmány a nőkről előadásaira is. Közben pedig olyan televíziós sorozatokban jutottam lehetőséghez, mint a 200 első randi vagy a Doktor Balaton. A következő lépcsőfok pedig már Győr volt.

 


– Milyen szerepek alakították győri pályáját máig, harmincéves koráig?
– A Puskás, a musical után Tamási Áron Énekes madarában játszottam a főszerepet, majd az ismert lápi ember, Hany Istók történetében enyém volt a címszerep. Eljátszottam Schiller Ármány és szerelem című művében az apja ellen lázadó Ferdinándot. Jelenleg a Szerb Antal VII. Olivér című regényéből készült Képtelen királyság koronás főszerepét alakítom. Már próbáljuk Kormos István egyik gyerekdarabját, A Pincérfrakk utcai cicákat, jövőre pedig reményeim szerint rendezőként is debütálhatok. Közben a Majdnem menyasszony című televíziós játékban és a Most vagy soha című filmben is megmutathattam magam. De el ne felejtsem a lényeget: április közepén ismét, immár sokadszor játsszuk három napon keresztül Győrben a Puskás, a musicalt. 

– Egyébként mit tud a legendás Aranycsapatról?
– Nagyapám generációjának férfitagjai sokat meséltek a korszakról és azokról a viszonyokról, amelyek között a sikereit elérte a világhírű csapat. Nem mindennapi az a szeretet, amely ma is körülveszi az emlékét, és döbbenetes az az érzékelhetően gyógyíthatatlan seb, amelyet az elveszített berni világbajnoki döntő okozott. A musical népszerűsége is egyértelmű, a leghíresebb magyar emberről szól, a legnépszerűbb sportágban, fülbemászó dallamokkal teli műfajban. Az általam alakított Bozsik József sajnos már 52 évesen elhunyt, de az utolsó pillanatig baráti kapcsolatot ápolt a távolban élő Puskás Ferenccel is. Az már csak ráadás, hogy Puskás és Bozsik kapcsolatának köszönhetek egy, az én életemre is hatással lévő barátságot.
 
– Hallhatnánk erről valamit? 
– Az első, Győrbe vezető közös utunk során a kocsiban Veréb Tamással, a musical Puskás Öcsijével olyan mély gondolatokkal teli beszélgetés alakult ki közöttünk, amelyből tudtuk, több lesz, mint munkakapcsolat. Szakmai kérdésekben is számítunk egymás véleményére, a magánéletünkben történtek sem titkok a másik előtt. Tomi szerint gyermeki lélekkel megáldott felnőtt vagyok, ebből következően állandó a kapcsolatunkban a humor, az ugratás, a mögötte ott bujkáló kölcsönös baráti szeretettel.
 
– Mennyi maradt a nyírségi fiú serdülőkori fociimádatából?
– A szórakozás és a hobbi szintjén ma is fontos. A kocsim csomagtartójából sohasem hiányzik a labda, a stoplis és a teremcipő. Azt tudomásul kellett vennem, hogy a sérülésveszély miatt a rendszeres futballra inkább csak nyáron nyílik lehetőségem. Ha tehetném, visszahoznám a régebben rendszeres, hírből hallott népstadionbeli színész–újságíró rendezvényeket. Bár a színészválogatott időnkénti hírverő fellépéseinek kerethirdetésénél még nem szerepelt a nevem, bevallom, türelmetlenül várom a meghívót… 

A Majdnem menyasszony című 2023-as filmben Toll Jenő szerepében láthattuk (Fotó: Hortobágyi Júlia)  


 
– Érdeklik a hazai és a nemzetközi futballvilág történései?
– Ennek egyértelmű bizonyítéka, hogy nálam otthon a televíziós műsorok közül szinte csak a sportcsatornák mennek. Nyilván a futball az első számú kedvencem, galaktikus korszaka óta rajongója vagyok a Real Madridnak. Zinédine Zidane-ék után úgy érzem, Carlo Ancelotti edző mai gárdájával szemben sem lehet különösebb kifogásom. Nyírségi gyerekként itthon a Nyíregyháza Spartacus a favoritom, bízom benne, hogy Tímár Krisztián vezetésével feljut az első osztályba. Az utóbbi időben feljövőben lévő válogatottól pedig azt remélem, hogy a nyári Európa-bajnokságon meg tudja örvendeztetni egyre népesebb szurkolótáborát.
 
– Mi a helyzet más sportágakkal?
– Kezdem a tenisszel: a külföldiek közül a norvég Casper Ruudnak szurkolok, nálunk Marozsán Fábiánt azóta megkülönböztetett figyelemmel követem, hogy korábban meglepetést szerzett Carlos Alcaraz legyőzésével. Nagyon bízom benne, hogy a Győri Audi ETO női kézilabdázói a törvényszerű hullámvölgyön túljutva újra rátalálnak a győztes útra. Lekötnek a Michael Jordan életéről szóló sorozat epizódjai, ámulok a Scottie Pippennel és Dennis Rodmannel alkotott trió varázslatain. De még nincs vége, mert ha a kevés szabadidőm engedi, rendkívül szórakoztat a darts. Michael van Gerwen nekem a csúcs, de tetszik maga a játék is, és ahogy a közönség megőrül a küzdelmekért.  

– Alig múlt harmincéves, mit szeretne megvalósítani a jövőben?
– Tűzoltó lennék, katona vagy vadakat terelő juhász… Félretéve a tréfát, a jövőmet meghatározza a rohanó időben folyton változó világ és benne a szintén változó társadalom. Leginkább az foglalkoztat, hogy ebben a kontextusban kell megtalálnunk a jövő színházának helyét és azt az értéket, amelyet ennek a változóban lévő világnak mondani tudunk. Felgyorsult a technológiai fejlődés, egyre több a konkurenciája a színház által képviselt műfajoknak a szórakoztatóiparon belül is. Az lesz a mi generációnk feladata, hogy alkalmazkodva a változásokhoz, de ugyanakkor meghagyva a klasszikus értelemben vett formákat is, lénye­gében a kettő ötvözésével tartsuk meg a színházi kultúra nézőket vonzó funkcióit.   

A Puskás, a musical előadásában Bozsikként Hajdu Tibor, Puskás szerepében Veréb Tamás

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. március 23-i lapszámában jelent meg.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik