A lába előtt hever a világ – Franz Beckenbauer-sorozat, 3. rész

Az 1974-es vb-n Chile 1–0-s legyőzése után az NSZK 3–0-ra megverte Ausztráliát, de a szurkolók jobb játékot vártak. Csapatukat kifütyülték, akárcsak Beckenbauert, ha a labdához ért. Ez annyira felhúzta a Császárt, hogy a nézők felé köpött, sőt, mutatott is valamit. Voltak, akik a söprögető eltiltását követelték, Helmut Schön szövetségi kapitány azonban csak annyit mondott, nem látott semmit… Aztán kiderült, miért volt Beckenbauer feszültebb a kelleténél. 

Még a vb előtt, de már a malentei edzőtáborban vita alakult ki, mennyi legyen a prémium. A szövetség vb-aranyérem esetén 30 000, ezüst után 25 000, a harmadik helyért 20 000 márkát adott volna a játékosoknak. Csakhogy közben kiszivárgott, az olaszok 100 000, a hollandok 120 000 márkának megfelelő összegért futballoznak, ezért a nyugatnémet labdarúgók kupaktanácsa úgy határozott, ők is 100 000 márkát kérnek. „Becke” ült le tárgyalni a DFB gazdasági ügyekért felelős funkcionáriusával, Hans Deckerttel, akit roppantul felháborított a „követelőzés”, azt sem fogadta el a játékosoktól, hogy nélkülük nincsen futball. Két nap múlva Beckenbauerék azt a választ kapták, 50 000 márka jár nekik, egy pfenniggel se több. Paul Breitner a játékosértekezleten amellett kardoskodott, legyen akkor 75 000, de egy pfenniggel se kevesebb. Beckenbauer mellett Horst-Dieter Höttges és Günter Netzer tolmácsolta az ajánlatot, a másik oldal – Schön tanácsára – 60 000 márkáig engedett. Az álláspontok nem közeledtek, a szövetségi kapitány dühbe gurult:  „Nincs egyetlen játékos sem ebben a válogatottban, aki ne keresne elegendőt az egyesületében ahhoz, hogy a nemzeti színekért tíz- vagy húszezer márkáról lemondjon? (…) Egymillió márkáért vagy még többért sem lehettek világbajnokok, ha játéktudásotok és az erkölcsi tartásotok hiányzik. Nagy kedvem lenne itt hagyni benneteket!” Hozzátette, Breitnert tartja a főkolomposnak a háttérből… Höttges erre kijelentette, ők profik és követelik a pénzüket. Közben a szövetség elnöke, Hermann Neuberger – Deckert tudta nélkül – telefonált Beckenbauernek, és 70 000 márkát ajánlott. A 22 kerettag szavazásának 11:11 lett az eredménye – hogy a játékosok végül elfogadják az összeget, Beckenbauer csapatkapitányként rábeszélte a többieket. De hogy ne menjenek simán a dolgok, Schön Breitnert sértegette, aki összecsomagolt, s el akarta hagyni a malentei edzőtábort. A Császár és Gerd Müller beszélte rá szándéka megváltoztatására, „Becke” még Schönt is rávette, hogy ássa el a csatabárdot. Neuberger pedig mézesmázos stílusban beszélt telefonon Beckenbauerrel: „Örülök, hogy ilyen bölcs megoldást találtunk. Gondoljatok rá, hogy német válogatott játékos ennyi pénzért még sohasem játszott. És én veletek örülök, mert megérdemlitek!”  

A Chile és Ausztrália elleni csoportmeccs után az NDK következett 1974. június 22-én Hamburgban. Az NSZK már továbbjutóként 1–0-s vereséget szenvedett, így másodikként került a középdöntőbe. Korábban a januári sorsoláson megfagyott a levegő, amikor az NSZK mellé az NDK került az 1. csoportba. A keletnémet sportvezető, Manfred Ewald persze jó kommunista szokás szerint ukázba adta, hogy a mérkőzést meg kell nyerni. A keletnémet politikusok nem csupán sportsikerként aposztrofálták az 1–0-s győzelmet, hanem a fennálló rendszer igazolásaként – még akkor is, ha valakik, az NDK-ban élők jól tudták, a keleti rezsim semmilyen tekintetben sem állt győzelemre a szomszéddal szemben… 

A „szegény rokon” sikere kellemetlen volt a nyugatnémeteknek, már csak azért is, mert az NDK az NSZK szemszögéből el nem ismert ország volt – a Bild például a sorsolás után ekképpen közölte a párosítást: NSZK–„NDK”. Nyugatnémet szemszögből tehát egy virtuális ellenfél nyert Hamburgban… Kézzelfoghatóbb összevetéssel élve: a Trabant legyőzte a Mercedest. 

Az NSZK nem vette félvállról a mérkőzést, még úgy sem, hogy Breitner állította, a nyugatnémeteknek csak egy sima válogatott meccs volt, mintha Japánnal vagy Tunéziával játszott volna... „Azzal az egy különbséggel, hogy Japánról vagy Tunéziáról többet tudtunk, mint akkori ellenfelünkről.” A Bayern az 1973–1974-es BEK-sorozat nyolcaddöntőjében szó szerint vért izzadt a Dynamo Dresden ellen: Breitnerék Münchenben 4–3-ra nyertek, de a visszavágón 3–2-nél az ellenfél állt továbbjutásra az idegenben szerzett több góllal, ám Beckenbauerék 3–3-ra mentették a találkozót. Az 1974-es KEK-döntőben pedig a Magdeburg 2–0-ra legyőzte a Karl-Heinz Schnellingerrel és Gianni Riverával felálló AC Milant. Jürgen Sparwasser a magdeburgiak középcsatáraként oroszlánrészt vállalt a keletnémetek meneteléséből, tehát Breitner vagy nem mondott igazat, vagy a nyugatnémetek nagyképűek voltak. Az NDK győztes gólját Sparwasser szerezte a 78. percben. Tény, Georg Buschner válogatottja a csoportelsőséggel a brazilokkal, a hollandokkal és az argentinokkal került egy kvartettbe, míg az NSZK Jugoszláviával, Lengyelországgal és Svédországgal. Nem véletlenül jegyezte meg utóbb Beckenbauer: „Sparwassernek kellene adni a huszonharmadik aranyérmet.” A gólszerző – aki 1988-ban elhagyta az NDK-t – a vb után kijelentette:      „A nyugatnémetek a másik csoportból nem jutottak volna döntőbe.” Ám nemcsak Beckenbauer szerint jutott fontos szerep Sparwassernek, Bielefeldből kapott egy levelet, amelyben annyi állt: „Köszönjük, Jürgen!” A borítékra csak annyit kellett írni: Herr Sparwasser, Magdeburg… Így is megtalálták.  

A vereség után a már ittas Sepp Maier és Uli Hoeness egy állítólag fékhibás Volkswagenbe vágta magát és Hamburgba utazott, hogy a feleségével legyen, ugyanis a DFB megtiltotta, hogy a malentei edzőtáborba beköltözzenek a hozzátartozók. A két klubtárs a pásztoróra után persze mindent elmondott Franznak, aki átvette az irányítást. Mivel Schön nem állt a helyzet magaslatán, a csapatkapitány döntött, kik lépjenek pályára Jugoszlávia ellen, bekerült a csapatba Rainer Bonhof, Bernd Hölzenbeinre pedig rá sem lehetett ismerni. A fináléban az NSZK a következő összeállításban győzte le Hollandiát 2–1-re: Maier – Vogts, Beckenbauer, Schwarzenbeck, Breitner – Hoeness, Bonhof, Overath – Grabowski, Müller, Hölzenbein. 

Aztán a banketten újra kirobbant a balhé: a szövetség korifeusainak feleségei a Hiltonban laktak, míg a játékosok hitveseinek egy „garniszálló” jutott. Ráadásul a Hiltonban a vacsorán nem vehettek részt a játékosfeleségek, Deckert utasítására a pincérek próbálták meg elküldeni a nejeket. A véletlen úgy hozta, hogy Hoeness hitvesével, Susival kezdték, mire az újdonsült világbajnok a feleségét karon fogva távozott, majd Beckenbauer és Brigitte, továbbá Netzer és neje is. Gerd Müller, Jürgen Grabowski, Wolfgang Overath és Paul Breitner azon melegében lemondta a válogatottságot, a Császárt Brigitte tartotta vissza ettől. Schön másnap felhívta telefonon, mit szól a történtekhez, „Becke” azt válaszolta, tökéletesen megérti a társait, ő viszont továbbra is felhúzza a nemzeti mezt. Abban maradtak, a szövetségi kapitány szeretne akkor is a kispadon ülni, amikor a söprögető 100. meccsén lép pályára, s mindketten ott lesznek az 1978-as argentínai vb-n is. 

A vb után a BEK-címvédő Bayern München az 1974–1975-ös kiírásában a nyolc közé jutásért a Magdeburggal találkozott, a keletnémetek Münchenben a szünetben 2–0-ra vezettek, onnan fordítottak Beckenbauerék, Magdeburgban pedig 2–1-re győztek, talán mondani sem kell, az „ismeretlen” Sparwasser szerzett gólt, mint ahogyan 1977 őszén is az UEFA-kupában a Schalke ellen (hármat), a keletnémetek 7–3-as összesítéssel mentek tovább. Az 1975-ös BEK-döntőt 2–0-ra megnyerték a németek a Leeds ellen, a Császár faultolt a 16-oson belül: „Becsúszás közben nem a labdával, hanem az egyik skót lábaival találkozott – csakhogy ezt a játékvezető nem látta.”  Az 1976-os fináléban Bayern–St. Étienne 1–0, a Világkupáért a Bayern a brazil Cruzeirót múlta felül (0–0, 2–0), Ferenc császárról így írt a Képes Sport:  „Az volt az ember érzése, hogy csak egy játékos van a pályán, mert minden megmozdulásában volt valami, ami a társai fölé emelte.” Ebben az évben ismét megkapta az Aranylabdát, amely után az Antonín Panenka 11-esével a csehszlovákokkal szemben elvesztett Eb-döntőről ezt mondta: „(…) Uli Hoeness rosszul megkötött cipőfűzője miatt negyven centiméterrel fölérúgta a tizenegyest. (…) Aki azonban Európa-bajnok akar lenni, annak nem szabad az ellenfélnek kétgólos előnyt adnia.” 

A belgrádi döntőben játszott 100. alkalommal a legjobbak között – a 11-es rúgások során rá már nem került sor…

(A következő részben: Amerikába ment, nem a vb-re)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. február 24-i lapszámában jelent meg.)