Kajak-kenu: Kopasz Bálint a vb-n is verhetetlennek tűnik

Vágólapra másolva!
2022.08.03. 23:07
null
Az olimpiai bajnok Kopasz Bálint úgy versenyzett, ahogy szeret: hamar átvette a vezetést, és át sem adta másnak a célvonalig (Fotó: Tumbász Hédi)
Erős szerepléssel kezdte a világbajnokságot a magyar küldöttség, több egység már az előfutamból egyenesen az A-döntőbe jutott.

Vízre szálltak a hajók Kanadában, s a Banook-tavon már rögtön az első futamban szurkolhattunk honfitársunknak, Korisánszky Dávidnak. Illő alaphangot adott az egész világbajnokságnak az elképesztően szoros 200 méteres C–1-előfutam, amely során Korisánszky ötödikként ért célba, annak ellenére, hogy csak 82 századmásodperccel maradt le az első helyezett lengyel Oleksii Koliadychtól – de nincs miért bánkódni, az elődöntőből még könnyen bejuthat a döntőbe.


A szerdai nap egyik legizgalmasabb kérdése az volt, mire megy a 21 éves átlagéletkorú női kajak négyesünk a hetes pályáról az ötszörös olimpiai bajnok Lisa Carrington nevével fémjelzett új-zélandi csapattal. A válasz: Carringtonék és a németek mögött harmadikként rúgták célba a hajót, amivel döntőbe jutottak.

Ahogyan Bragato Giada és Nagy Bianka is C–2 500 méteren – bár a rajtnál kicsit beragadt a magyar páros, végül négy század előnnyel kvalifikálta magát az A-döntőbe. Megjegyeznénk, kegyesek voltak velünk az égiek az előfutamok összeállításakor, hiszen a másikban az olimpiai bajnok kínai Hszü Hsziao-si, Szun Meng-ja, az ezüstérmes ukrán Ljudmila Luzan, Anasztaszija Csetverikova és a negyedik helyezett német Lisa Jahn, Sophie Koch páros küzdött...

Aztán az első magyar futamgyőzelmet is megünnepelhettük Kiss Blankának és Lucz Annának köszönhetően, akik az egész mezőny legjobb K–2 200 méteres idejével biztosították helyüket a döntőben, majd nem sokkal később Rendessy Eszter is parádés versenyzéssel öt századdal nyerte meg a maga K–1 500-as futamát – bár tudjuk, végső soron csak a döntőben elért eredmény számít, a selejtezőben jobb időt ment, mint Carrington!

A nap végén még az itt lévő magyar csapat egyetlen tokiói olimpiai bajnoka, Kopasz Bálint is bemutatkozott, s a papírforma szerint jött, látott s fölényesen győzött (a Japánban ezüstérmes Fernando Pimenta is majdnem egy másodperccel lassabb volt) – maradjon is így a világbajnokság végéig!

GYORSASÁGI VILÁGBAJNOKSÁG, HALIFAX
Magyar érdekeltségű előfutamok. Férfiak. K–1 500 m:  1. Thordsen (német) 1:43.08 perc, 2. Balogh Gergely 1:44.66, 3. Fazlula (menekültválogatott) 1:47.24. Az első öt helyezett elődöntőbe jutott. K–1           1000 m:   1. Kopasz Bálint 3:41.26, 2. A. Peters (belga) 3:42.29, 3. Cubelos (spanyol) 3:42.34. Az első hat helyezett középdöntőbe jutott.  K–4 500 m: 1. Carviotto, Arevalo, Cooper, Germade (spanyol) 1:21.60, 2. Kuharik, Danilenko, Trunov, Szemihin (ukrán) 1:22.43, 3. Kuli István, Csizmadia Kolos, Varga Ádám, Nádas Bence 1:23.53. Az első helyezett automatikusan A-döntőbe, a 2–8. egység elődöntőbe jutott. C–1 200 m:  1. Koliadych (lengyel) 41.02, 2. Benavides (spanyol) 41.23, 3. Nadiradze (grúz) 41.25, ...5. Korisánszky Dávid 41.85. Az első három helyezett automatikusan A-döntőbe, a többi versenyző elődöntőbe jutott. C–1 500 m: 1. Santos (brazil) 1:52.70, 2. Tacchini (olasz) 1:55.52, 3. Kitewski (lengyel) 1:56.25, 4. Fejes Dániel 1:57.28. Az első helyezett automatikusan A-döntőbe, a többi versenyző elődöntőbe jutott. C–2 500 m:  1. García, Martínez (spanyol) 1:41.18, 2. Liu Hao, Csi Po-ven (kínai) 1:41.96, 3. Zustautas, Korobov (litván) 1:44.32, 4. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám 1:46.93. Az első helyezett automatikusan A-döntőbe, a többi egység elődöntőbe jutott. Nők. K–1 500 m: 1. Rendessy Eszter 1:54.66, 2. H. Peters (belga) 1:54.71, 3. Jin Meng-tie (kínai) 1:55.72. Az első hat helyezett középdöntőbe jutott. K–2 200 m: 1. Kiss Blanka, Lucz Anna 39.59, 2. Walczykiewicz, Kolodziejczyk (lengyel) 39.80, 3. Langlois, Hrebacka (kanadai) 39.83. Az első három helyezett automatikusan A-döntőbe jutott. K–4 500 m:   1. Hoskin, Carrington, Brett, Vaughan (új-zélandi) 1:36.70, 2. Röhlings, Arft, Jagsch, Diederichs (német) 1:37.45, 3. Fojt Sára, Pupp Noémi, Kőhalmi Emese, Gazsó Alida Dóra 1:37.61. Az első három helyezett automatikusan A-döntőbe jutott. C–2   500 m:  1. Duboys, Segura (kubai) 2:02.12, 2. Renard, Dorange (francia) 2:04.87, 3. Bragato Giada, Nagy Bianka 2:05.31. Az első három helyezett automatikusan A-döntőbe jutott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik