Bártfai Krisztián, Fidel László, Horváth Gábor, Janics Natasa, Kammerer Zoltán, Kovács Katalin, Kozák Danuta, Kucsera Gábor, Storcz Botond, Szabó Gabriella, Vereckei Ákos, Veréb Krisztián – a neveket az is ismeri, aki csak a legnagyobb versenyeken követi a kajakozást. Nos, mindegyikük kapott Sári Nándortól, és adott is neki, mert vallotta, hogy a versenyző teszi az edzőt. Igen ám – tette hozzá –, de az edző közreműködése nélkül nem lehet bajnok a versenyző. Esetében ez sokszoros szorzóval igaz.
Sikerei közül kiemelkedik a Kammerer, Storcz, Vereckei, Horváth négyes sydneyi és athéni szereplése, a négy fiú 2000 után 2004-ben is olimpiai bajnok lett, a címvédés ritka bravúr és sportemberi tett volt. Méltán lett mesteredző (1999), az év edzője (2000), s tüntették ki a Magyar Köztársasági Érdemrend három fokozatával is.
Mindig a kajakon járt az esze, már versenyzőként is. Kérdeztem, miért nem vitte többre, hiszen már akkor sok volt a fejében, azt felelte, azért, mert a kajak nem szellemi sport. Soha nem járt a fellegekben, a tanítványaira azért is büszke volt, mert – ezt sokszor emlegette – rengeteget tanult tőlük. Például azt, hogy rutinos versenyző nincs, legfeljebb tapasztalt, ahány verseny, annyiszor kell felkészíteni őt a részletekbe menően.
Harcos edző volt, nem tűrte a méltánytalanságot, pedig volt benne része, azok részéről is, akik most – nyilván – könnyes szemmel emlékeznek rá. Nem véletlen, hogy 2013-ban hátrébb lépett, de nem adta alább, meghonosította a sportágat Nagykanizsán.
„A bruszt, az adok-kapok egyáltalán nem hiányzik, most kívülről szemlélem az indulatokat, az érdekharcokat, és csak mosolygok. A kollégákon és magamon is, mert nem kell úgy élnem, mint azoknak az edzőknek, akiknek állandó kényszer alatt bizonyítaniuk kell a megélhetésükért” – mondta, s élvezte, hogy gyerekek között lehet.
A szíve vitte el, ez sem véletlen, mi pedig nem csupán kevesebben, kevesebbek is lettünk a halálával.
Gyász: elhunyt Róth Kálmán, a Győri ETO KC legendás edzője
Gyász: elhunyt a korábbi élvonalbeli labdarúgó
