Gyász: a szíve vitte el – Sári Nándorra emlékezünk

2021.12.16. 16:25
null
Harcos edző volt Sári Nándor, nem tűrte a méltánytalanságot (Fotó: Szakony Attila)
Életének 65. évében meghalt Sári Nándor mesteredző – számolt be róla a Magyar Kajak-kenu Szövetség a hivatalos honlapján.

 

Bártfai Krisztián, Fidel László, Horváth Gábor, Janics Natasa, Kammerer Zoltán, Kovács Katalin, Kozák Danuta, Kucsera Gábor, Storcz Botond, Szabó Gabriella, Vereckei Ákos, Veréb Krisztián – a neveket az is ismeri, aki csak a legnagyobb versenyeken követi a kajakozást. Nos, mindegyikük kapott Sári Nándortól, és adott is neki, mert vallotta, hogy a versenyző teszi az edzőt. Igen ám – tette hozzá –, de az edző közreműködése nélkül nem lehet bajnok a versenyző. Esetében ez sokszoros szorzóval igaz.

Sikerei közül kiemelkedik a Kammerer, Storcz, Vereckei, Horváth négyes sydneyi és athéni szereplése, a négy fiú 2000 után 2004-ben is olimpiai bajnok lett, a címvédés ritka bravúr és sportemberi tett volt. Méltán lett mesteredző (1999), az év edzője (2000), s tüntették ki a Magyar Köztársasági Érdemrend három fokozatával is.

Mindig a kajakon járt az esze, már versenyzőként is. Kérdeztem, miért nem vitte többre, hiszen már akkor sok volt a fejében, azt felelte, azért, mert a kajak nem szellemi sport. Soha nem járt a fellegekben, a tanítványaira azért is büszke volt, mert – ezt sokszor emlegette – rengeteget tanult tőlük. Például azt, hogy rutinos versenyző nincs, legfeljebb tapasztalt, ahány verseny, annyiszor kell felkészíteni őt a részletekbe menően.

Harcos edző volt, nem tűrte a méltánytalanságot, pedig volt benne része, azok részéről is, akik most – nyilván – könnyes szemmel emlékeznek rá. Nem véletlen, hogy 2013-ban hátrébb lépett, de nem adta alább, meghonosította a sportágat Nagykanizsán.

„A bruszt, az adok-kapok egyáltalán nem hiányzik, most kívülről szemlélem az indulatokat, az érdekharcokat, és csak mosolygok. A kollégákon és magamon is, mert nem kell úgy élnem, mint azoknak az edzőknek, akiknek állandó kényszer alatt bizonyítaniuk kell a megélhetésükért” – mondta, s élvezte, hogy gyerekek között lehet.

A szíve vitte el, ez sem véletlen, mi pedig nem csupán kevesebben, kevesebbek is lettünk a halálával.

Legfrissebb hírek

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
23 órája

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35

Elhunyt a West Ham United legendás cseh kapusa

Angol labdarúgás
2026.09.14. 13:07

Gyász: elhunyt Grózer György egykori röplabdajátékos és -edző

Röplabda
2026.09.13. 20:50

Szeptember 17-én búcsúztatják a tragikus balesetben elhunyt Boros Gergelyt

Kajak-kenu
2026.09.10. 10:29