Pfeffer Anna 80 éves     

K. B.K. B.
2025.08.31. 07:57
Pfeffer Anna 80 éves (Fotó: MTI/Szigetvári Zsolt)
Vasárnap tölti be nyolcvanadik évét az egykori kajakos klasszis, Pfeffer Anna, aki az 1968-as mexikóvárosi, az 1972-es müncheni és az 1976-os montreali olimpiáról is éremmel tért haza.

Csónakházról csónakházra járt Pfeffer Anna 1963-ban, ekkor döntött úgy, hogy evezőssé szeretne válni. Nem kísérte siker az elképzelését, ekkor már 18 éves volt, és mindenhol elutasítással találkozott, mondván: túlkoros. 

A kaposvári születésű Pfeffer végül az egyik gimnáziumi osztálytársa javaslatára a kajakozásban találta meg a számításait, a Ganz-MÁVAG-ban ragadhatott lapátot. A kezdeti időszakban nehezen találta meg a motivációt, gyakran késett az edzésekről, olykor ki is hagyta őket, ám amikor edzője, Kemény László szembesítette a helyzettel, belátta, változtatnia kell.

Hamarosan Pfeffer Anna kora egyik legkiválóbb kajakozónőjévé vált, 1966 és 1976 között kilencszer ünnepelhetett magyar bajnoki címet, három olimpián szerepelt, 1968-ban Mexikóvárosban és 1976-ban Montrealban K–2 500 méteren ezüstérmet szerzett, az 1972-es müncheni játékokon K–1 500 méteren a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Világbajnok, vb-ezüst- és kétszeres -bronzérmes. 

Eredményességében nagy szerepet játszott sajátos technikája, amelyet példaképétől, Hesz Mihálytól igyekezett ellesni: kevésbé az erőn, inkább a lendületességen alapult. 

Érdekes történet köthető az első olimpiájához. Látta, Hesz Mihály milyen magabiztossággal veri meg ezer egyesben a teljes mezőnyt, s úgy gondolta, ő is valami hasonlóval próbálkozik. Nem jött össze, hajójával beborult a Xochimilco-tóba, így hiába számított éremesélyesnek, fel kellett adnia a versenyt. Nem kesereghetett sokáig, hamarosan következett a párosok döntője, amelyben összeszedte magát, olyannyira, hogy Rozsnyói Katalinnal a második helyen ért célba. 

Pfeffer Anna; Ságiné Rozsnyói Katalin
Pfeffer Anna Rozsnyói Katalinnal edzés körben (Fotó: MTI/Petrovits László)

Élsportolói pályafutását követően testnevelő tanári, majd kajak-kenu szakedzői végzettséget szerzett. Rövid ideig edzősködött Budafokon, majd eltávolodott a sportágtól, és tanárként kezdett el dolgozni. A 1990-es évek elején Ausztriába költözött a családjával, napjainkban is Burgenlandban él. Telefonos interjút nem szeret adni, ám a Nemzeti Sportnak jelezte, épp jövő héten utazik Budapestre, szívesen találkozik velünk, így reményeink szerint beszélgethetünk vele bővebben.

Pfeffer Anna vasárnap tölti be nyolcvanadik évét. 

Legfrissebb hírek

80 éves lett Vanyus Attila, az MKSZ korábbi alelnöke, az ETO ügyvezetője

Kézilabda
1 órája

Hatvanéves lett Hódosi Sándor, olimpiai és világbajnok kajakozó

Kajak-kenu
2026.04.28. 13:35

Biztató formák a magyar csapatban a szegedi kajak-kenu világkupa előtt

Kajak-kenu
2026.04.26. 12:31

Boldog embernek mondhatja magát – interjú a hatvanéves Temesvári Andreával

Képes Sport
2026.04.26. 08:45

Kopasz Bálint 500 méteren sem talált legyőzőre a kajak-kenu válogatón

Kajak-kenu
2026.04.23. 17:10

Csikós Zsóka és Kiss Ágnes duplázott a szegedi kajak-kenu válogatón

Kajak-kenu
2026.04.22. 17:11

Az utolsó métereken fordított az Európa-bajnok a kajak-kenu válogatón

Kajak-kenu
2026.04.21. 17:31

Kajak-kenu: klasszisok, izgalmas duók – cél a válogatottság

Kajak-kenu
2026.04.21. 10:16
Ezek is érdekelhetik