Kajak-kenu vb: A nyolc kvótának örülök leginkább – Hüttner Csaba

2023.08.25. 22:52
Hüttner Csaba (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Hüttner Csaba szövetségi kapitány a duisburgi kajak-kenu világbajnokság pénteki versenynapja után azt mondta: leginkább a nyolc megszerzett párizsi olimpiai kvótának örül.

„A legfontosabb, hogy a nyolc kvóta itt van a zsebünkben” – nyilatkozott az M4 Sportnak.

Szerinte a férfi kajak négyesben hosszú évek óta benne volt ez az eredmény, az ezüstérem.

„Hihetetlenül sokat dolgoztak ezért, sok kritikát is kaptak közben, de nagyon megérdemelték, hogy dobogóra álljanak, egyesben is nagyon jók és csapatban is egységet alkotnak” – jellemezte Hüvös Viktor és Pál Zoltán edzők tanítványait, Nádas Bencét, Csizmadia Kolost, Kuli Istvánt és Tótka Sándort a szakember.

Az ugyancsak kvótát szerző, de hetedikként záró női kajakos kvartettről – Gazsó Alida Dóráról, Csipes Tamaráról, Rendessy Eszterről és Hadvina Dóráról – Hüttner Csaba azt mondta, sokat kell majd foglalkozni azzal, hogy az egyesbeli jó teljesítményeket átváltsák jó négyes teljesítményre.

„Ez sajnos most nem sikerült. Nem tudom, mi történt minden rajtban, de ezt ki kell javítani, dolgozunk azon, hogy az olimpián ez ne így legyen. Ezek a lányok sokkal többre hivatottak” – fogalmazott.

A kvóták kapcsán hozzátette: akár lehet annak is jelentősége, hogy Balla Virág a 10. helyen végzett, mert ha visszakerülnek indulási jogok, még Magyarországnak is juthat. De ha nem, a jövő évi pótkvalifikáción pótolni lehet ezt a kvótát.

A K–1 500 méteren diadalmaskodó Kopasz Bálintról a kapitány azt mondta, egy pillanatig sem aggódott miatta, és a versenyző csak annyit adott ki magából a döntőben, amennyire feltétlenül szükség volt, tartalékolt a párosra is.

Ahogy mondta, ezen és a Kiss Blanka, Lucz Anna páros bronzérmén túl is voltak a nap során pozitívumok, szinte az összes döntőben ott voltak a magyarok.

A szombati napra előretekintve – a pénteki viharos időjárásra is utalva – azt mondta: a kajakos Varga Ádámot talán csak a villámcsapás akadályozhatja meg a kvótaszerzésben 1000 méter egyesben, és bár a kenus Adolf Balázsnak nehéz dolga lesz – az első öt hely ér indulási jogot –, ő bízik benne is, sőt, szerinte akár dobogós is lehet. Ötszázon a női kenu párosnak, Bragato Giadának és Nagy Biankának egy riválist kell megelőznie a döntőben a kvótaszerzéshez, s bízik a férfi kenu páros és a női kajak kettes döntőbe jutásában is.

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: Budafokon felavatták Ludasi Róbert emléktábláját

Kajak-kenu
2026.09.06. 15:52

Kajak-kenu vb után: reformígéret női kajakban, égi segítség kenuban

Kajak-kenu
2026.09.01. 07:15

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Így védte meg világbajnoki címét a magyar férfi kenu négyes – videó

Kajak-kenu
2026.08.29. 17:12

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Csikós Zsóka: Nem meg kellett, meg akartam nyerni!

Kajak-kenu
2026.08.28. 17:22

Kopasz Bálint: Szembeszélben jobban számít, ki az erősebb

Kajak-kenu
2026.08.28. 11:30