Kajak-kenu: már 57 ország nevezett a szegedi vk-viadalra

K. T. I.K. T. I.
2021.04.08. 17:02
null
Újra megtelhet hajókkal a Maty-ér (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
A nevezési határidő vége előtt egy hónappal már 57 ország és több mint 1000 résztvevő jelezte, hogy ott lesz a szegedi kajak-kenu európai pótkvalifikációs versenyen és felnőttvilágkupa-viadalon, amelyre május 12. és 16. között kerül sor – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

 


A magyar szövetség (MKKSZ) csütörtöki hírlevelében emlékeztet: március 24-én volt egy éve annak, hogy kiderült, a 2020-as, tokiói olimpiát elhalasztják. Erre reagálva a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) tavaly tavasszal úgy döntött, hogy a 2021-es szezon első világkupaversenye mellett az európai olimpiai és paralimpiai pótkvalifikációs viadalt is Magyarország rendezheti meg idén májusban – írja az MTI.

„Tulajdonképpen a magyar szervezőbizottság az előkészületeket már tavaly megkezdte azzal, hogy megrendezte 2020 egyetlen felnőtt gyorsasági versenyét, a szeptemberi világkupát" – mondta Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke, a szervezőbizottság vezetője. „Szegeden már akkor olyan járványügyi protokollt állítottunk fel, amely garantálta a versenyre érkező csapatok és vendégek biztonságát."

Az MTI-ben közölt beszámoló kiemeli, a jelenlegi helyzetben a magyar szervezők „szintet lépnek", és az ICF-fel közösen idén még szigorúbb szabályokat vezetnek be, amelyeknek betartását ellenőrizni fogják a résztvevők egészségének védelme érdekében.

„A májusi versenyünkre eddig 57 ország jelezte részvételi szándékát, de vannak további érdeklődők, így valószínűleg napokon belül átlépjük a 60-at, ebből 35 nemzet lesz ott a pótkvalifikációs viadalon is. Az utazási nehézségek ellenére ez a magas szám nem meglepő, hiszen azoknak az élversenyzőknek is fontos, hogy néhány hónappal az olimpia és a paralimpia előtt a felkészültségüket ellenőrizzék, akik már szereztek kvótát Tokióra. Bízunk benne, hogy méltó házigazdái lehetünk ennek a kiemelt jelentőségű eseménynek"
– tette hozzá az MTI által idézett Schmidt Gábor.

 

Legfrissebb hírek

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59