Kajak-kenu: az Európa Játékokat Eb-nek minősítették

2019.04.01. 11:08
Az Európai Kajak-Kenu Szövetség (ECA) elnöke, Albert Woods bejelentette, hogy Európa-bajnokságnak minősül a júniusi, minszki Európa Játékok sportági versenye.

A döntésről Kárai Péter, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) gazdasági és vagyongazdálkodási alelnöke számolt be az MKKSZ honlapjának, ő boardtag az ECA-ban, és tavaly ősz óta harcol azért, hogy Eb-nek minősítsék az Európa Játékokat, amelyre június 21. és 30. között kerül sor a fehérorosz fővárosban. A kajak-kenun kívül cselgáncsban, ökölvívásban és tollaslabdában lesz Európa-bajnokság is az idei Európa Játékok.

Szintén fontos változás, hogy a kajak-kenu kontinensviadalra leadott bővebb versenyzői listát eddig tíz nappal a rajt előtt lehetett megváltoztatni, amely magyar szempontból azért nem volt ideális, mivel általában egy héttel az Eb előtt rendezik a hazai válogatót. A hétvégi, belgrádi kongresszuson külön napirendi pont volt, és el is fogadták, hogy mostantól az Eb hetén, hétfő éjfélig lehet díj ellenében módosítani a listát, így a válogatón elért eredmények tükrében változhat a magyar válogatott kerete is.

Döntés született arról, az ECA tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a kajak-kenu bekerüljön a programba a 2022-es müncheni multisport Európa-bajnokságon. Ha szükséges, akkor Duisburg ezért visszalép a 2021-es Eb megrendezésétől is.

Legfrissebb hírek

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Hiába pattant néha kifelé a labda, az éremtáblázat élén végeztünk a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.17. 13:59

Csikós Zsóka: Sohasem gondoltam volna, hogy hirtelen lesz egy ilyen évem

Kajak-kenu
2025.11.27. 11:08

Ifj. Foltán László: Az ICF sportágellenes döntést hozott

Kajak-kenu
2025.11.08. 11:40

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50
Ezek is érdekelhetik