Kajak-kenu: Szabó Gabriella újra edzőt váltott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.26. 12:37
Bő hét hónap után újra edzőt váltott a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Szabó Gabriella.

A 30 éves klasszis pénteken az M4 Sportnak számolt be arról, hogy Likér Péter helyett a jövőben – egyelőre az első válogatóig – fiatalkori edzője, Simon Miklós készíti fel.

„Az olimpia után új szemlélettel akartam nekikezdeni a négyéves ciklusnak, ezt Likér Péterrel kezdtük el, de ő az olimpiai ezüstérmes, rendkívül erős szlovák férfinégyes edzője is, akik ugyancsak ott akarnak lenni Tokióban, s nem tudtuk összeegyeztetni a közös munkát” – mondta Szabó, aki októberben, nem sokkal a játékok után szakított Tóth Lászlóval.

A kiváló kajakos megjegyezte, nem vár csodát új edzőjétől, csupán arra van szüksége, hogy „visszajöjjön a kedve, hogy újra szét akarja verni a világot.” „A riói eredménnyel nagyon elégedett voltam, rázós négy év volt, elfáradtam, és nem is tudtam ezt kiheverni teljesen” – nyilatkozta Szabó, hozzátéve, hogy a legutóbbi két betegsége – ami miatt nem is versenyez a Szegeden zajló világkupán – ideje alatt volt is ideje átgondolni a dolgokat, s tudja, „fél gőzzel, fél szívvel nem, csakis teljes erőbedobással lehet csinálni”. Szabó Gabriella kijelentette, rendkívül várja már, hogy újra csapatban, Vad Ninettával és Kárász Annával együtt készülhessen.

Szabó Gabriella elmondta, a tervek szerint Fazekas-Zur Krisztinával indul 500 méter párosban a világbajnoki válogatón, céljuk természetesen a csapatba kerülés, ugyanakkor e mellett „szeretne jó időket kajakozni és magára találni.”

Legfrissebb hírek

Opavszky Márk: Mindenki csak ámult és bámult

Kajak-kenu
2025.06.12. 16:25

Mezőkövesden játszhat a Kazincbarcika az őszi szezonban

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 08:49

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Kazincbarcika: klubigazgatóként folytatja Simon Miklós

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 09:38

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14

Kajak-kenu: meglepetés férfikenuban a válogató záró napján

Kajak-kenu
2025.05.03. 19:02
Ezek is érdekelhetik