Maratoni kajak-kenu vb: Havas Balázs aranyérmet nyert

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.09.27. 13:18
Magyar sikerrel fejeződött be a férfi kajak egyesek versenye az U23-as korosztály mezőnyében Oklahomában, a maratoni kajak-kenu világbajnokságon, ahol a váci Havas Balázs több mint egyperces előnnyel célba érve szerzett aranyérmet.

A hazai szövetség szombati beszámolója szerint ugyanebben a számban Solti László, az UKSC versenyzője harmadikként végzett.

A vb magyar szempontból eleve nagyszerűen indult, mivel az ifjúsági versenyzők két arany-, két ezüst- és egy bronzérmet gyűjtöttek, míg az U23-asoknál két első és egy második hely jutott az első versenynapon.

Az ifjúsági korosztályban a kajakos Takács Tamara megvédte világbajnoki címét, míg Katona Lili harmadik lett. Kenuban Balla Levente győzött, mögötte pedig Dóri Bence Balázs ért a célba. Fiú kajakban Vidákovich Antal másodikként zárt.

A 23 éven aluliaknál női kajakban Kiszli Vanda győzött, a kenusoknál pedig kettős magyar siker született: Szabó Kristóf nyert Dóczé Ádám előtt.

Szombaton már a felnőttek is bekapcsolódnak a világbajnokságba.

Legfrissebb hírek

Csikós Zsóka K–1 1000 méteren, Csizmadia Kolos K–1 200 méteren világbajnok!

Kajak-kenu
1 órája

Délelőtti erődemonstráció: Adolf, Csikós, Kopasz és Opavszky is futamgyőztesként vb-döntős

Kajak-kenu
5 órája

Rendőrök vittek Milánóban a kajak-kenu vb helyszínére

Kajak-kenu
2025.08.19. 18:45

Nyugalom, kikapcsolódás, csapatmunka – ilyen volt a Balaton-átevezés

Kajak-kenu
2025.07.14. 22:00

Kiszli Vanda triplázott a maratoni kajak-kenu válogatóversenyen

Kajak-kenu
2025.07.10. 14:20

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
2025.06.22. 15:24

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2025.06.21. 12:20

Mind a 23 gyorsasági Eb-döntőben szerepel magyar sportoló

Kajak-kenu
2025.06.20. 11:20
Ezek is érdekelhetik