Kajak-kenu: 54 ország versenyzői a szegedi vk-n

MTI MTIMTI MTI
2014.05.13. 13:04
null
Jövő péntektől ismét benépesül a Maty-ér (Fotó: partyphoto.hu)
Ötvennégy ország sportolói neveztek a jövő péntektől vasárnapig sorra kerülő szegedi kajak-kenu világkupaversenyre, amelyet kis világbajnokságként is emlegetnek a sportágban.

 

Ábrahám Attila, a magyar szövetség főtitkára, egyben a viadal szervezőbizottságának vezetője a keddi sajtótájékoztatón elképesztőnek nevezte a verseny iránti érdeklődést, s elárulta, hogy az akkreditált személyek száma közelíti az ezres határt.

A szegedi regattára, amely a nemzetközi szövetség vk-sorozatának utolsó állomása, mindhárom napon ingyenes lesz a belépés.

A magyar válogatott két évtized után először idén minden vk-versenyen vízre száll, két héttel ezelőtt Milánóban aratott sikereket, most hétvégén a csehországi Racicében szerepel 14 kajakossal és kenussal, végül jövő hétvégén következik a szegedi viadal, ahol minden számban két hazai egységért szoríthatnak majd a szurkolók.

„Fontos, hogy minden állomáson ott lehetünk, mert például a női szakág korszakváltáson esik át, és jó, hogy a fiatalok tét nélkül átérezhetik egy nemzetközi verseny hangulatát. Ez később kifizetődhet” – fogalmazott Csabai Edvin szakmai igazgató.

Storcz Botond vezetőedző sikeresnek értékelte a milánói szereplést, mind mondta, a rutinos, illetve „első bálozó” versenyzőkből álló csapat annak ellenére végzett az éremtáblázat élén, hogy a szövetségnek nem volt hivatalos elvárása velük szemben.

„Ezen a hétvégén a jövő hétvégi megmérettetés miatt egy szűkebb együttessel indulunk Racicében, bár lesz olyan sportoló is, aki most és majd Szegeden is vízre száll” – tette hozzá.

A Maty-éri vk-viadal hivatalos szlogenje az, hogy „Nem célba érni nehéz, hanem eljutni a rajtig”, a kampány két reklámarca pedig a kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Kozák Danuta, valamint a kenus világbajnok, Mike Róbert.

„Nagy felelősség, hogy velem reklámozzák a versenyt, de nagy megtiszteltetés is. És persze egy kicsit furcsa is magamat látni a képeken, különösen a gyerekkori fotóm vicces” – fogalmazott Mike, aki Kozákhoz hasonlóan egy 1998-as és egy idei fényképen jelenik meg a plakátokon.

A kenus elárulta: társával, Vasbányai Henrikkel győzni szeretnének Szegeden, s őt külön motiválja majd, hogy ez lesz az első olyan nagy nemzetközi viadal, amelyen a kétéves kisfia is ott szurkolhat.

A sajtótájékoztatón szóba került a gerincműtéten átesett Douchev-Janics Natasa sorsa is. Vele kapcsolatban Storcz azt mondta, hogy napról napra javul az állapota, de továbbra is bizonytalan, mikor térhet vissza. Kérdés hangzott el a Milánóban 500 méteren győztes Szabó Gabriella, Vad Ninetta kajakos duót illetően is, róluk szólva a vezetőedző úgy fogalmazott: még nyitott kérdés, hogy Szegeden is ebben az összeállításban indulnak-e, vagy Szabó honvédos klubtársával, a Magyarországra januárban visszatért Csipes Tamarával száll vízre.
Legfrissebb hírek

Bakó Zoltán: Nem belenyúltam valamibe, hanem csináltam!

Kajak-kenu
2026.10.11. 07:26

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02