Kajak-kenu: új névszponzorral folytatja a Honvéd

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.14. 13:10
null
Csipes Ferenc és Kovács Katalin klubja közel 100 millió forintot kap az új névszponzortól (Fotó: Tumbász Hédi)
Új néven, G4S Honvédként szerepel a jövőben a fővárosi klub kajak-kenu szakosztálya – jelentették be az egyesület pénteki sajtótájékoztatóján.

Kecskeméti Sándor, a vagyonvédelmi cég ügyvezető igazgatója elmondta, már a londoni olimpia előtt elkezdődött az együttműködés a Budapesti Honvéd kajak-kenu szakosztályával – egyénileg támogattak versenyzőket –, a nagyszerű ötkarikás eredmények után azonban úgy döntöttek, magasabb szintre emelik a szponzorációt. Négyéves időszakra, azaz a 2016-os riói olimpiáig vállalták az újabb támogatást, s az erről szóló megállapodást ezúttal írták alá a kétszeres ötkarikás bajnok Horváth Gáborral, a szakosztály vezetőjével. Az MTI érdeklődésére Kecskeméti Sándor elárulta: a támogatás mértéke a négy esztendő alatt közel százmillió forint lesz.

A sajtótájékoztatón jelen volt Simicskó István, a budapesti klub volt társadalmi elnöke, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára is, aki kiemelte, hogy a Honvéd Magyarország egyik legsikeresebb klubja, a sportolói nagyon sokat tettek hozzá a londoni eredményességhez.

„Az ország eddig 168 aranyérmet szerzett az ötkarikás játékokon, s ezzel kilencedik az örökrangsorban. Magyarország sportnagyhatalom, s örülök, hogy egyre többen megérzik, hogy a sportot támogatni, szolgálni kell” – fogalmazott a politikus.

Molnár Imre, az egyesület ügyvezető elnöke emlékeztetett arra, hogy a klub 11 olimpiai sportágban működtet szakosztályt, s ezek közül hét képviselői ott voltak a nyári olimpián.

„A kajak-kenu, az öttusa és a vízilabda szerzett pontot, s a 19.06 összegyűjtött olimpiai pont minden várakozásunkat felülmúlta. A kajak-kenu szakosztály természetesen a klub zászlóshajója, 14.75 pont a lányok, Kozák Danuta, Kovács Katalin és Szabó Gabriella nevéhez fűződik” – mondta, hozzátéve, hogy a jövőben is a nemzetközi eredményesség megtartása a cél, emellett az utánpótlásbázis bővítése is feladat.

Kozák Danuta azóta már elhagyta a Honvédot – jelenleg még nem tudni, hol folytatja a pályafutását –, s mivel Csipes Tamara is kivált a csoportból, októberben Kovács és Szabó, valamint három fiatalabb kajakos kezdte meg a felkészülést Csipes Ferenc irányítása alatt.

„A keményebb munka körülbelül egy hónapja indult, most tartok ott, hogy gyakorlatilag már mindent kibírok – mondta az MTI-nek Szabó Gabriella, a Londonban győztes női kajaknégyes vezérevezőse. – Az első pár napban furcsa volt, hogy csak ketten vagyunk Katival, de aztán megszoktam, és azt hiszem, nála jobb edzőpartnert nem is kívánhatnék magamnak. Hogy a jövő évben milyen egységek alakulnak, még nem lehet tudni, így azt sem, hogy a mi párosunk Kozák Danutával életben marad-e. Ha nem, természetesen új pár után kell néznem, de ez még a jövő zenéje.”

Legfrissebb hírek

Csikós Zsóka: Sohasem gondoltam volna, hogy hirtelen lesz egy ilyen évem

Kajak-kenu
2025.11.27. 11:08

Rangadót nyert Angyalföldön, és élre állt a Honvéd az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.24. 21:56

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.11.12. 00:07

Ifj. Foltán László: Az ICF sportágellenes döntést hozott

Kajak-kenu
2025.11.08. 11:40

Hétgólos meccsen nyert a Honvéd a Mezőkövesd ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.26. 16:51

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34
Ezek is érdekelhetik