Douchev-Janics Belgrádban bejelentette: Hazatérek!

2012.10.04. 14:00
null
Douchev-Janics Natasa Vlade Divac (balról a második) társaságában jelentette be, hogy Szerbiában fog versenyezni<br />(Fotó: novosti.rs)<br />
Címkék
Igaznak bizonyultak a szerb médiában szerdán megjelent hírek, Douchev-Janics Natasa sajtótájékoztatón vett részt ma délben a belgrádi Zira szállodában, és Vlade Divaccal, a Szerb Olimpiai Bizottság elnökével, valamint Mirko Nisoviccsal, a Szerb Kajak-kenu Szövetség első emberével közösen bejelentették: a jövőben Szerbia színeiben versenyez.

„Hazatérek! Egy hónapon belül visszaköltözök Szerbiába, és a zimonyi klubban fogok versenyezni” – jelentette be mai belgrádi sajtótájékoztatóján Douchev-Janics Natasa.

„Nagyon boldog vagyok, hogy visszatérek szülőhazámba. Tizenegy évvel ezelőtt nem voltak megfelelőek a feltételek az élsporthoz, ezért távoznom kellett, de mindig vissza akartam térni, hogy a szerb színeket képviselhessem. Az olimpiai bizottságban megfelelő emberek kerültek pozíciókba, akik helyén kezelik a sportot. Én már a távozásomkor is ugyanazt a minimumot szerettem volna megkapni, amit most. A riói olimpia még messze van, ezért egyelőre a jövő évi Európa- és világbajnokságra készülök. Remélem, érmeket nyerek Szerbiának. Persze később szeretnék ott lenni az ötödik olimpiámon is” – fogalmazott a kajakos.

Douchev-Janics arra is kitért, hogy: „Magyarországon igazán sose találtam fel magam teljesen, noha nem tagadhatom, hogy Magyarországnak örök hálával tartozom”.

A magyar színekben három olimpiai bajnoki címet szerző versenyző a magyar szövetséggel múlt héten közölte távozási szándékát és akkor röviden a Nemzeti Sportnak kommentálta is döntését, de nagy nyilvánosság előtt hivatalosan ma jelentette be, hogy visszatér szülőhazájába, Szerbiába.

A mai sajtótájékoztatón részt vett Vlade Divac, a Szerb Olimpiai Bizottság elnöke és Mirko Nisovics, a Szerb Kajak-kenu Szövetség első ember is, de arról egyikük sem kívánt beszélni, hogy állnak az egyeztetések a magyar szövetséggel.

Ábrahám Attila, a magyar szövetség (MKKSZ) főtitkára a héten még arról beszélt a Nemzeti Sportnak, hogy egyelőre nincs egyezség a két ország szövetsége között, márpedig ha az MKKSZ nem adja áldását, akkor Douchev-Janics még két évig nem versenyezhet szerb színekben.

A Magyar Szó vajdasági napilap helyszínen tartózkodó tudósítója arról tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t, hogy a mai sajtótájékoztatón már kész tényként kezelték a versenyző hazatérését, vagyis valószínűleg már tudják, mi a módja a megegyezésnek, de erről nem akarnak a nyilvánosság előtt beszélni. Sőt, a lap Divacot idézi egy fontos, általunk nyitottnak hitt kérdésben: „az eddigi tárgyalások során a magyar szövetség semmilyen, így anyagi feltételhez sem kötötte Natasa versenyzési jogának kiadatását”. A sportvezető szavait egyértelműen múlt időbe helyezték, így feltételezhetjük azt, hogy a magyar és a szerb fél részéről nem maradt a jövőben nyitott kérdés a Janics-ügyben.

Douchev-Janics elmondta, jövő héten Magyarországon is sajtótájékoztatót tart.

A palánkai születésű kajakos Szeged után a jövőben a belgrádi székhelyű zimonyi klubban folytatja pályafutását, edzője a férje, Andrian Douchev lesz, szerb színekben 2013-ban versenyezhet újra. Janics Natasa korábban, még 2000-ben szerb színekben 4. helyen végzett a sydneyi olimpián.

A JANICS-ÜGY KRONOLÓGIÁJA
A szerbek bejelentik Janics érkezését, de...
Janicsot 42 millióért vihetik a szerbek! Áll az alku?
Douchev-Janics kiakadt: Értsék meg, ez családi ügy!
Blog: Egy rafinált árukapcsolással Janics Szerbiába került – Thury
Vége! Janics Natasa nem magyar színekben folytatja
„A Janics-ügy a pénzről és a férj ambícióiról szól”
Ha magyar állampolgár marad, Janics kap olimpiai életjáradékot
Douchev-Janics klubjánál jelezte távozási szándékát
A szerbek örülnek Benedeknek, és várják Douchev-Janicsot
Douchev-Janicsot kivásárolhatják a szerbek Magyarországról
Janicsot oroszok is csábítják
A szerbek várják Douchev-Janicsot, aki tagadta, hogy megy

 

 

 

Legfrissebb hírek

Naby Keita: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
12 perce

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
25 perce

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
32 perce

Erős Gábor: Fűt a belső motiváció, szeretnék egyre jobb lenni

Labdarúgó NB I
1 órája

86 kiló marihuánát találtak a Sao Pauló-i mintázatú csapatbuszon

Minden más foci
1 órája

Négy Guinness-rekordról szóló oklevelet kapott Erling Haaland

Angol labdarúgás
1 órája

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
1 órája

Gőzerővel készül az új idényre a kissé átalakult Fehérvár

Jégkorong
1 órája