Douchev-Janics klubjánál jelezte távozási szándékát

Vágólapra másolva!
2012.09.25. 12:07
null
Douchev-Janics a jelek szerint elhajózik Szegedről... (Fotó: Tumbász Hédi– archív)
Címkék
Egyre több jel utal arra, hogy beigazolódnak a korábbi hírek, és Douchev-Janics Natasa szerb színekben folytatja pályafutását. Petrovics Kálmán, a kajakos klubja, az EDF Démász Szeged igazgatója a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában elmondta, a háromszoros olimpiai bajnok kikérte az egyesülettől a külföldi versenyzéséhez szükséges dokumentumot. 

Az EDF Démász Szeged igazgatója, Petrovics Kálmán megerősítette, hogy minden jel szerint szerb színekben folytatja pályafutását Douchev-Janics Natasa. A döntés hátterében az áll, hogy férje, Adrian Douchev nem találta meg a helyét Magyarországon.

„Janics Natasa bolgár férje nem tanult meg magyarul, elzárkózott diplomája honosításától, nem találta nálunk a helyét. Janics Natasa önmagától nem ment volna el Szegedről” – mondta a szegedi kajak-kenu klub vezetője a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.

„Natasával másfél hete beszéltem legutóbb, röviden telefonon. Akkor jelezte, hogy megvan a váltási szándék a részükről, a férje, Adrian Douchev már döntött. Arról beszéltünk, hogy egy papírra van szüksége az egyesülettől, egy olyan dokumentumra, amelyben mi hozzájárulunk az ő külföldi versenyzéséhez. Ezt majd ahhoz kell csatolni, amit bead a szövetségnek, de ez még nem történt meg. Tehát akkor, amikor a szövetséghez be kell adnia a kérelmet, hogy kétezer-tizenháromban más ország színeiben akar versenyezni, akkor ezt be kell adnia mellé. Ez a beszélgetés egyértelművé tette Janics távozási szándékát, de egyben azt is, hogy kint még nincs megállapodás. A legjobb tudomásom szerint most Bulgáriában vannak Natasáék. Nem tudjuk, mikor térnek vissza Szegedre, előbb szeptember közepére, majd tizenkilencedikére vártuk őket, de továbbra is várunk rájuk” – fogalmazott Petrovics, aki szerint azonban még nem lefutott az ügy, ugyanis a versenyző nem azért akar elmenni, mert bármilyen problémája van a klubjával, ezért az is elképzelhető, hogy még meggondolja magát.

A klubvezető azt is elmondta, a Szerb Kajak-kenu Szövetségnek nem lenne anyagi forrása Douchev-Janics Natasa átcsábítására, ezért kértek segítséget a helyi olimpiai bizottságtól, azt egyelőre azonban nem tudni, hogy milyen szakaszban van az egyeztetés.

„Natasának december harmincegyedikéig van szerződése, így elvileg kérhetünk érte pénzt, megakadályozhatjuk, hogy jövőre tudjon versenyezni, de ez nem célunk, nem gördítünk akadályt a távozása elé” – fogalmazott Petrovics, aki a Natasával való kapcsolat hátteréről is beszélt.

„Milan Janics – Natasa édesapja – Kovács Lászlóval 1977-ben kezdett el közösen dolgozni Szegeden, ez egy visszatérő közös edzés volt, amihez én 1980-ban csatlakoztam, és 1992-ig minden évben közös edzőtáborban voltam Milannal. Nagyon jó barátságban voltunk, és 2000-ben megkeresett, hogy vállaljuk fel Janics Natasa felvételét” – mesélte el az azóta háromszoros olimpiai bajnok történetét a sportvezető, aki már előre is tekintett.

Petrovics az egyesület versenyzői közül külön kiemelte Kárász Annát, aki hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt időszakban, és a következő olimpiai ciklusban szép eredményeket érhet el.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: Norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
2 perce

Minden jel arra mutat, hogy Vonn rajthoz áll vasárnap a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2 perce

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
14 perce

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
23 perce

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
30 perce

Megkezdődött a Grosics 100 emlékév

Magyar válogatott
51 perce

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
1 órája

Női kosárlabda, vb-selejtező: Völgyi Péter húszfős keretet hirdetett

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik