Kajak-kenu: Janics Natasa szponzori szerződése és alapítványa

Vágólapra másolva!
2010.09.01. 11:23
Janics Natasa háromszoros olimpiai és 18-szoros világbajnok kajakos szerdán támogatói megállapodást kötött az EDF DÉMÁSZ Zrt.-vel, és bejelentette az utánpótlást segítő alapítványának létrehozását.

Az EDF DÉMÁSZ Vízisport Egyesület versenyzőjét – aki a múlt hónapban rendezett poznani vb-n három arany- és két ezüstéremmel a legeredményesebb volt – a 2012-es londoni olimpiáig segíti a cég.

Thierry Le Boucher, a társaság elnök-vezérigazgatója a szerdai sajtótájékoztatón elmondta: az EDF sport iránti elkötelezettségét mutatja, hogy évek óta névadó szponzora a szegedi vízisport egyesületnek, támogatja Vajda Attila olimpiai bajnok kenust, Varga Tamás világbajnok evezőst, Hosszú Katinka világ- és Európa-bajnok úszót, és a csoporthoz most kapcsolódik Janics Natasa.

A kajakos utalt rá: azon túl, hogy az ő nyugodt londoni felkészülését biztosítja, a fiatalok számára is ösztönző lehet a megállapodás, hiszen láthatják, ezt a sportágat is szponzorálásra érdemesnek tartják. A versenyző bejelentette a Janics Natasa Kajak-kenu Utánpótlás Alapítvány létrehozását, mely azoknak a gyerekeknek kíván segíteni, akik nehéz helyzetük miatt sokszor az egyesületi tagdíjat sem tudják befizetni. A támogatásnál kiemelten kezelik a vidéki gyerekeket, mert – amint Janics megjegyezte – az ő sportolásuk a budapestiekénél is nehezebb.

Schmidt Gábor, a szövetség főtitkára a jövő évi szegedi kajak-kenu vb-vel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy akárcsak 2006-ban, jövőre is több újdonsággal állnak elő.

Legfrissebb hírek

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
2025.06.22. 15:24

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2025.06.21. 12:20

Mind a 23 gyorsasági Eb-döntőben szerepel magyar sportoló

Kajak-kenu
2025.06.20. 11:20

Hatból hat egység jutott döntőbe csütörtök délután a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2025.06.19. 17:09

Opavszky Márk: Mindenki csak ámult és bámult

Kajak-kenu
2025.06.12. 16:25

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37
Ezek is érdekelhetik