Szuper Levente: A győriek kikerültek a komfortzónájukból

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.12. 12:12
null
Szuper Levente (Fotó: Kisalföld/Csapó Balázs)
A jégkorong Erste Ligában újonc UNI Győr ETO HC játékosai élvezik azt a fajta kihívást, hogy csapatuk a nyáron elköltözött Budapestről, a csapat szakmai igazgatója, Szuper Levente erről is beszélt kedden az M4 Sport Sporthíradó című műsorában – írja az MTI.

 

A volt válogatott kapus kiemelte: rajta kívül mindenki, a szakmai stáb tagjai és a játékosok is Győrbe költöztek, ami utóbbiak esetében egy újabb lépés volt a felnőtté és igazi profi játékossá válás felé azzal, hogy kiszakadtak az otthoni közegből.

„Úgy látom, hogy élvezik ezt a fajta kihívást, egy kicsit mindenki kikerült a komfortzónájából, és így rájött, hogy miről is szól ez az egész. Nekünk, az edzői stáb tagjainak pedig egy óriási utazás, hogy láthatjuk, megélhetjük azt, ahogyan a kezdetektől fejlődött ez az egész” – mondta.

Hozzátette: a csapat döntően a volt Vasas-keretre épül, kiegészítve néhány helyi tehetséggel, illetve egyetlen légióssal. Szuper Levente elmondta, a koncepciójuk a jövőt tekintve is az, hogy fiataloknak, elsősorban egyre nagyobb súllyal a nyugat-magyarországi térséget felölelő, most még csak kialakulóban lévő, de már jelenleg is 270 játékossal bíró helyi akadémiáról kikerülő tehetségeknek adjanak fejlődési és bizonyítási lehetőséget. Ebben a munkában két, maximum három légiósra számítanak.

A Győr jelenleg a hetedik helyen áll a 11 csapatos bajnokságban, eddig lejátszott nyolc meccsén kilenc pontot gyűjtött, három győzelme mellett ötször maradt alul. Utóbbiakon a bajnoki címre pályázó Ferencvárostól szoros meccseken szenvedett 5–4-es, majd 4–2-es vereséget. Szuper Levente a szezon kezdetével kapcsolatban kifejtette, játékosaik stabilak, fejben is rendben vannak, viszont sok hiányosságuk is akad még.

„Most elsősorban az a legnagyobb problémánk, hogy egy- vagy kétgólos előnyből hogyan tudjuk az ellenfelet még jobban megszorítani, megroppantani. Az utóbbi időben volt néhány olyan meccsünk, amelyen vezettünk, akár több góllal is, aztán kiengedtük a kezünkből a győzelmet. De fiatalok még, tanulniuk kell. Azt már ők is tudják, mi az, amit meg kell csinálniuk, csak az van még hátra, hogy azt meg is tudják valósítani” – nyilatkozta.

A Győr legközelebb pénteken, a tabellán második MAC HKB Újbuda vendégeként lép jégre az Erste Ligában.

AZ ÁLLÁS
1. FTC-Telekom 8 7 1 31–12 +19 22
2. MAC HKB Újbuda 8 5 2 1 33–15 +18 20
3. Újpesti TE 9 5 2 1 1 27–15 +12 20
4. Gyergyói Hoki Klub 9 5 2 2 47–33 +14 19
5. Sport Club Csíkszereda 9 5 2 2 37–30 +7 17
6. Brasov Wolves 9 5 1 3 50–28 +22 16
7. UNI Győr ETO HC 8 3 5 24–28 –4 9
8. DVTK Jegesmedvék 8 2 1 5 21–22 –1 8
9. Debreceni EAC 7 2 1 4 25–30 –5 7
10. Dunaújvárosi Acélbikák 10 1 9 16–63 –47 3
11. Titánok 9 9 13–48 –35 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik