Peking 2022: Claude Julien lett a kanadai férfi hokisok kapitánya

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
2022.01.14. 20:21
null
Claude Julien lett a kapitány (Fotó: Getty Images)
Claude Julient nevezték ki a pekingi téli olimpián szereplő kanadai férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitányának.
A kanadai szövetség pénteken nevezte meg a szakmai stábot, amelynek irányítását az elmúlt húsz évben az észak-amerikai profi ligában (NHL) három csapatnál (Montreal Canadiens, New Jersey Devils, Boston Bruins) is tevékenykedő Julienre bízták. A 61 éves tréner legnagyobb sikereként 2011-ben a bostoni gárdával megnyerte a Stanley-kupát.

A szakmai stábban ott van Tyler Dietrich is, aki korábban öt évig dolgozott Magyarországon, irányította a juniorválogatottat, 2016-tól viszont a kanadai szövetség alkalmazásában áll, és már több nagy tornán – közte a 2018-as olimpián, valamint három felnőtt-világbajnokságon – ott volt a válogatott mellett.

Eredetileg az NHL-ben címvédő Tampa Bay Lightning főedzőjére, Jon Cooperre bízták a válogatottat, de miután a liga decemberben úgy döntött, hogy játékosai nem vesznek részt a pekingi játékokon – a járványhelyzet miatt már több mint száz meccset kellett elhalasztani –, más megoldást kellett találni az olimpiai csapat élére.

Tom Renney, a szövetség vezetője kiemelte: az NHL-játékosok távollétében is igyekeznek olyan keretet összeállítani alsóbb osztályban, illetve európai ligákban szereplő hokisokból, amelynek esélye van az aranyéremre.

A korábbi 24 alkalomból a kanadai férfi válogatott csupán kétszer (1972-ben és 1976-ban) nem vett részt a téli olimpián, amelyen 16-szor szerzett érmet: kilencszer győztesként végzett, legutóbb 2014-ben. Négy évvel ezelőtt – szintén NHL-esek nélkül – bronzérmes volt.
Legfrissebb hírek

Bozsoky Szabolcs: A magyar labdarúgóképzés egyik erőssége a kultúra, de szükség van innovációra is

Foci vb 2026
2026.07.18. 20:39

Vb 2026: Az átlagnézőszám alacsonyabb, mint az 1994-es rekordtornán

Foci vb 2026
2026.07.09. 12:39

Juharlevél a szélben – Csinta Samu publicisztikája

Foci vb 2026
2026.07.06. 00:23

Gól még mindig nincs a Paraguay–Franciaország meccsen, így mutatjuk az előző mérkőzés legérdekesebb statisztikáit!

Foci vb 2026
2026.07.05. 00:27

Jesse Marschnak nem szóltak, hogy a futballt gólra játsszák

Foci vb 2026
2026.07.04. 23:17

„Mi voltunk a jobb csapat!” – a kanadai kapitány érzelmes interjút adott a vb-búcsú után

Foci vb 2026
2026.07.04. 22:44

Marokkó a vb-k afrikai nagyágyúja; Brahim Díaz bőkezűen osztogatja a gólpasszokat

Foci vb 2026
2026.07.04. 22:30

Unahi-dupla, Rahimi-gól a marokkóiaknál – videó

Foci vb 2026
2026.07.04. 21:09