Osztrák hokiliga: újabb vereséget szenvedett a Fehérvár

Vágólapra másolva!
2023.03.10. 21:57
Az osztrák jégkorongliga negyeddöntőjének második meccsén a Hydro Fehérvár AV19 2–1-re kikapott hazai pályán a Red Bull Salzburgtól, így az osztrák csapat már 2:0-ra vezet a párharcban.

Két meccs két fehérvári vereség a Salzburg ellen (Fotó: Árvai Károly) – a képre kattintva galéria nyílik

A negyeddöntő első mérkőzésén egygólos vereséget szenvedett a Hydro Fehérvár AV19 az ICEHL címvédőjének vendégeként, Salzburgban. Ha mindössze ezt a tényt állapítjuk meg, akkor sincs oka szégyenkezni a Volánnak, de ha a magyar csapat helyzetét nehezítő körülményeket és a keddi mérkőzésen nyújtott teljesítményt is figyelembe vesszük, akkor inkább bizakodhatott minden fehérvári szimpatizáns a párharc második felvonása előtt. Kevin Constantine csapatát ugyanis influenzajárvány sújtotta, és többen is betegen, vagy egyáltalán nem vállalták a játékot az első meccsen. Péntekre az amerikai mester már a védelembe is négy sort nevezhetett, és hazai jégen fogadhatta a liga kétségkívül egyik legerősebb csapatát.

„A múlt alapján nem kételkedem abban, hogy szurkolóink mindent megtesznek azért, hogy a csapatom győzzön. Nekünk van talán a legjobb szurkolótáborunk a ligában, hangosak és támogatók, biztos vagyok benne, hogy pénteken is mellettünk állnak, ez pedig előnyt jelenthet az első meccshez képest” – mondta Constantine a mérkőzést megelőzően. Nos, az már fél órával az első korongbedobás előtt látszott, a közönségen semmi sem fog múlni, hiszen már ekkor majdnem tele volt az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok. A hangulathoz pedig csak hozzátett, hogy a kezdés pillanatában leszakadt az ég, és a csarnok bádogfödémjét verő zápor hangja kiegészülve a zajos szurkolással egészen szürreális atmoszférát teremtett a Raktár utcában.

Ha pedig ez nem lett volna elég, Mihály Ákos a 4. percben tovább fokozta a hangulatot, üresen érkezett ugyanis az ellenfél kapuja előtt, és Guillaume Leclerc passzát minden nehézség nélkül ütötte a salzburgi kapuba. Nem sokkal később a csapatkapitány Hári János duplázhatta volna meg a hazai előnyt, egy az egyben vezette a korongot, de a lövés pillanatában egy hátraérő védő felszedte az ütőjét, így a kísérlete veszélytelen volt. Nem úgy az a vendégkontra, amit a salzburgi védekezőharmadban megszerzett buli után vezettek a címvédő játékosai. A rendkívül gyors ellentámadásnál nem zárt jól a magyar csapat védelme, és egyenlítettek az osztrákok.

Az első kiállításra a 31. percig kellett várni, de ez egyáltalán nem tükrözi a meccs intenzitását és időnként erőszakosságát. A játék színvonala mellett a férfias küzdelemben is felnőtt a találkozó a negyeddöntőtől elvárható színvonalhoz. Egészen a második harmad végéig (amikor a Volán került emberelőnybe) a játékvezetők úgy értelmezték a salamoni döntést, hogy vagy mindkét csapat bűnhődik, vagy egyik sem. A középső játékrészben egyetlen gólt láthattak a nézők, de nem abba a kapuba, amelyikbe a többség szerette volna. Ez a találat döntőnek bizonyult a negyeddöntő második mérkőzésén, az utolsó harmadban már nem született gól. Idegenben is nyert a Salzburg, és 2:0-ra vezet a négy győzelemig tartó párharcban.

JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA (ICEHL)
NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Hydro Fehérvár AV19–Red Bull Salzburg (osztrák) 1–2
(1–1, 0–1, 0–0)
Székesfehérvár, 2735 néző. Vezette: Nikolic (osztrák), Smetana (cseh), Durmis, Konc (mindketten szlovákok)
FEHÉRVÁR: O. ROY – Fournier, T. Campbell / Stipsicz, H. Nilsson / Vokla, Donaghey / Vértes, Rétfalvi – Erdély Cs., Hári J., Kuralt / Sarauer, Findlay, Terbócs / Leclerc (1), Bartalis I., Ambrus Cs / Magosi B., Németh K., MIHÁLY ÁKOS 1. Edző: Kevin Constantine
SALZBURG: Tolvanen – Robertson, Lewington / MacWilliam (1), GENOWAY (1) / Heinrich, Stajnoch / Stapelfeldt, Schreier – Meyer, Nissner 1, M. HUBER (1) / T. Raffl, Baltram, P. Schneider / P. Huber, Wukovits, Hochkofler / Harnisch, Bourke, Thaler 1. Edző: Matt McIlvane
Kapura lövések: 24–42. Gól – emberelőnyből: 1/0, ill. –.

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2:0 a Salzburg javára.

MESTERMÉRLEG
Kevin Constantine:
– Az erőfeszítéssel ezúttal sem volt baj, de újabb sérülések tépázták meg a keretünket, csatároknak kellett védőként helytállniuk, amiért dicséret illeti őket. A párharc négy győzelemig tart, amíg ezt valamelyik együttes el nem éri, mi mindig csak a soron következő meccsre koncentrálunk.
Matt McIlvane:
– A Fehérvár éppen úgy kezdte a meccset, ahogyan számítottunk rá, tekintve, hogy egymeccses hátrányban van. Nagy nyomást gyakorolt ránk, szerencsénk volt, hogy ezt átvészeltük, és egyenlítettünk. Aztán megtaláltuk a saját játékunkat, a második harmadtól már igazi csapatként működtünk.

További eredmények: Linz–Bolzano (olasz) 2–1. Az állás: 1:1. Klagenfurt–Villach 0–4. Az állás: 1:1. Vienna–Innsbruck 0–4. Az állás: 1:1

 

Legfrissebb hírek

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
5 órája

Az osztrák sajtó szerint a Fradi az egyik legverhetőbb ellenfele volt a Salzburgnak

Európa-liga
11 órája

Visszafordították a határon a Fradi-drukkerek különvonatát, a klub közleményben tiltakozik

Európa-liga
Tegnap, 17:26

Több mint tízezer szurkoló fogadja Salzburgban a Ferencvárost

Európa-liga
Tegnap, 10:17

Salzburgban is számolni kell Varga Barnabással

Európa-liga
Tegnap, 7:40

A Salzburg edzője viccesen a Fradiról: A végén még elhiszik, hogy megnyerhetik a meccset...

Európa-liga
2025.10.22. 14:44

Európa-liga: most már elég „csak” jól játszani az osztrák csapat ellen

Európa-liga
2025.10.22. 12:58

„A Porto ellen már megmutattuk” – nem tartanak a Fraditól a botladozó salzburgiak

Európa-liga
2025.10.21. 12:05
Ezek is érdekelhetik