Osztrák hokiliga: legalább megint tud négysorozni a Volán

Vágólapra másolva!
2021.12.09. 10:02
null
Az elmúlt hetek szenvedése után Bartalis István már annak is örül, hogy egyáltalán újra jégen lehet (Fotó: Tumbász Hédi)
A visszatérése óta a Hydro Fehérvár AV19 csapatában három meccsen három gólt szerző Bartalis István örül, hogy makacs sérülése dacára ismét a jégen lehet, noha még hosszú út áll előtte.

 

Bosszantó vereség után kellett hazabuszozniuk Bécsből a Hydro Fehérvár AV19 játékosainak kedd éjszaka. A magyar ICEHL-csapat hiába uralta végig a Vienna Capitals elleni bajnokiját, helyzetei legnagyobb részét eltékozolta, miközben az alárendelt szerepbe kényszerített osztrákok talált és/vagy ajándékba kapott gólokkal, 5–2-es sikerrel tartották otthon a három pontot.

A pozitívumok közé ugyanakkor fel lehet vésni, hogy Bartalis István és Terbócs István után néhány nappal egy másik magyar alapember, Hári János is visszatérhetett a jégre, így a székesfehérváriak elképesztő sérüléshulláma kezd végre csillapodni. Ennek nagy szerepe van a négymeccses vereségsorozat után javuló játékban, és a hétvégi, Linz és Znojmo elleni győzelemben is.

Nagyon jót tett a csapatnak, hogy végre négy sorral tudtunk játszani. Az elmúlt hetekben szinte végig háromsoroztunk, és az első húzta a csapatot: borzasztóan fárasztó, amikor nincs meg a kellő mélység, és minden meccsen húsz-huszonöt percet kell a jégen tölteni. A játék a Vienna ellen is rendben volt, más kérdés, hogy hiába nyomtunk végig és alakítottunk ki sok helyzetet, ha gólok nem követték” – magyarázta lapunknak Bartalis István.

Azért a válogatott és a Volán kulcsemberére az utóbbi megállapítás nem érvényes, hiszen a Capitals kapujába is betalált, így pénteki visszatérése óta három meccsen három gól a mérlege – pedig hosszú, többhetes kihagyás után, makacs sérülésből tért vissza.

„Annak nagyon örülök, hogy ez a három meccs ilyen jól jött ki, de még így is hosszú út és nagyon sok munka áll előttem, mire teljesen egészséges leszek. De az elmúlt hetek szenvedése után kétségkívül már azt is jelentős előrelépésként kell értékelni, hogy egyáltalán újra jégen lehetek. A mostani a visszaszoktató időszak: fokozatosan kapok egyre nagyobb terhelést, remélem, az idény végére, vagy a nyárra százszázalékos állapotban leszek” – mondta a kiváló támadó, aki a kényszerű kihagyása ellenére 10 meccsen nyolc pontnál jár az idényben. Bartalis még a nyári, rigai olimpiai selejtezőtornán szerencsétlenül ütközött, amelynek nyomán bonyolult és összetett probléma alakult ki, de a kitartó gyógytornázásnak hála, fokozatosan javul az állapota. A Fehérvár játékáról is optimista várakozást fogalmazott meg, mint mondta, így, négy sorral jóval könnyebb a feladata az edzőnek és a csapatnak is. Egyrészt magasabb tempón tudnak pörögni a meccseken, másrészt az utasításokat is sokkal könnyebben tudják végig betartani.

AZ ÁLLÁS
1. Olimpija Ljubljana 23 14 1 3 5 84–62 +22 47
2. Salzburg 25 9 7 4 5 77–57 +20 45
3. Fehérvár AV19 24 12 2 3 7 82–62 +20 43
4. Vienna Capitals 24 12 3 1 8 64–55 +9 43
5. Innsbruck 21 9 4 8 65–67 –2 35
6. Bozen Südtirol 23 11 2 1 9 64–76 –12 38
7. Villach 22 9 3 3 7 85–66 +19 36
8. Klagenfurt 24 8 5 5 6 67–59 +8 39
9. Znojmo 23 8 3 12 78–74 +4 30
10. Graz 25 9 1 3 12 73–87 –14 32
11. Pustertal Wölfe 24 5 3 5 11 60–74 –14 26
12. Dornbirn 23 5 2 5 11 62–86 –24 24
13. Linz 25 4 2 6 13 54–87 –33 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik