Lelépett, mint... – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Fáradtnak tűnt, mintha nem a régi lett volna Kevin Constantine, a válogatott és a Volán – most már – exkapitánya, -edzője a klub­idényt követően. Tudjuk, nem csapatai teljesítménye miatt hozta meg döntését, hogy fel- és lemond mindkét munkahelyén, de a kisördög mégis azt mondatja, biztosan nem tett jót, hogy egyik fronton sem sikerült elérni a megfogalmazott célokat. A válogatott – noha az utolsó pillanatig harcban volt a bennmaradásért – kiesett az elitből a világbajnokságon, a Volán pedig söpréssel maradt alul a címvédő Salzburggal szemben az ICEHL negyeddöntőjében. Szavaiból a vb után egyszerre tűnt úgy, megviselték a kudarcok, egyben megkönnyebbült, mert leg­alább vége a megméretéseknek.

A hivatalos közlés szerint szakmai mellett családi okok vezettek a távozásához, ami persze egyszerre lehet kényelmes kifogás, bízva abban, hogy az intimitást tiszteletben tartók elfogadják, ugyanakkor olyan magánéleti tragédia is, amiről már kérdezni is tapintatlanság. Szerencsére az utóbbi eshetőségről nem tudok, így a sok éve úton lévő, családjának közelségére vágyó, lassan 65 éves (szak)ember képe él bennem róla.

Nem kétlem, hogy ez is közrejátszott a döntésében, ugyanakkor a bejelentés pillanatában tudni lehetett – így legalább ennyire fajsúlyos tényező –, hogy „szakmailag előnyös” ajánlatot kapotthazájában. Kevin Constantine, a nyers analitikus, akinek mosolyáról hasonló legendák születtek, mint Columbo feleségéről, betegen is megtartotta az edzéseket, utazott a csapattal, interjút adott, egyszóval teljesítette valamennyi kötelességét – egészen mostanáig. Merthogy klubjával és a válogatottal is élő szerződése volt, amelyet egyik pillanatról a másikra felrúgott.

Ennek a miértjére és hogyanjára adott válasz egyaránt fájó, hiszen nehéz szembesülni azzal, Constantine-nak mennyire keveset jelentett egy ország nemzeti együttesének és legmagasabban jegyzett klubcsapatának egyidejű irányítása, még akkor is, ha Magyarország csak ritkán kopogtat a hokinagyhatalmak szűk elitjének ajtaján. Kijózanító látni, mennyivel vonzóbb egy amerikai juniorligás csapat irányítása, mint a fent említett kettőé együtt – merthogy ez a hirtelenség arra enged következtetni, nem kellett sok gondolkodási idő neki. Nem kétlem, hogy szakmailag valóban előrelépés, de annál, hogy köszönés nélkül faképnél hagyják, minden, a magyar jégkorongért Kevin Constantine-nal korábban együtt dolgozó kolléga többet érdemelt volna, még akkor is, ha tudjuk, a hidegvérű profi nem érzelmi alapon dönt.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!