Jégkorong-vb: Szlovákia is kipipálva, Kanada hibátlan

Vágólapra másolva!
2022.05.16. 18:00
null
Dubois (80) kétszer fogadhatta csapattársai gratulációit (Fotó: AFP)
Harmadik mérkőzését is megnyerte a címvédő Kanada a Finnországban zajló jégkorong-világbajnokságon, miután a torna ötödik játéknapjának délutáni mérkőzésén 5–1-re legyőzte Szlovákiát, miközben Lettország 3–2-re legyőzte Norvégiát.

 

Nem sokat vacakoltak a felek a helsinki jégcsarnokban, az első pillanatoktól kezdve lüktető játékot, sok gólszerzési lehetőséget és parádés védéseket láthatott a a közönség – utóbbi két műfajban mindkét kapus, szlovák részről Adam Huska, kanadai oldalról pedig Logan Thompson jeleskedett.

Az első harmadban azonban mindkettejüknek maguk mögé kellett nyúlnia egyszer: a játékrész közepén Adam Lowry mattolta Huskát, majd Samuel Takac szerencsésen megpattanó lövése kötött ki Thompson ketrecében, amivel egyébként a szlovákok hat másodperc alatt használták ki első emberelőnyüket.

A második harmad rosszul kezdődött az európaiak számára: Mislav Rosandic ütője vérző sérülést okozott Max Comtois állán, ezért a bekk 2+2 percre ült ki a büntetőpadra. Az elsőt kétpercest még sikerült kivédekezni, a másodikat már nem: Pierre-Luc Dubois lövése után a pakk az olimpiai tornán hét góllal a legértékesebbnek választott Juraj Slafkovsky ütőjéről vágódott a tehetetlen Huska mellett a kapuba.

Dubois saját jogon is beköszönt a harmad végén – estében húzta be a pakkot Huska lába között –, majd a szünet után nem sokkal az utolsó játékrész elején Cole Sillinger góljával már 4–1-re vezetett Kanada – megint egy megpattanó lövés után került a kapuba a korong. A háromgólos különbség kissé a kedvét szegte a szlovákoknak, főleg, miután kihasználatlanul hagytak egy újabb emberelőnyt. Nyolc perccel a vége előtt aztán jött a Seattle Kraken csatára, Morgan Geekie, és szép szólóval 5–1-re módosította az állást.

Sokat elárul a meccs intenzitásáról, hogy a két csapat összesen 79 alkalommal lőtt kapura: Kanada 44-szer, Szlovákia 35-ször. Győzelmével Kanada továbbra is hibátlan, eddigi mindhárom mérkőzését megnyerte.

A másik délutáni mérkőzés ennél jóval szorosabbra sikerült: Lettország egy góllal legyőzte Norvégiát. Az első harmadban a lettek szerezték meg a vezetést Rodrigo Abolsnak köszönhetően, s másfél perccel a harmad vége előtt az északiak Mats Rosseli találatával egyenlítettek. A középső játékrészben a baltiak Nikolajs Jelisejevs emberelőnyös, majd Roberts Bukarts egyenlő létszámos góljával elhúztak két góllal. A záró harmadban a norvégok Max Krogdahl révén csak a szépítésig jutottak el, így a lettek megszerezték első győzelmüket, és elmozdultak a B-csoport utolsó helyéről.

JÉGKORONG
VILÁGBAJNOKSÁG, FINNORSZÁG
3. FORDULÓ
A-CSOPORT (Helsinki)
Szlovákia–Kanada 1–5
(1–1, 0–2, 0–2)
KÉSŐBB
19.20:
Franciaország–Németország
B-CSOPORT (Tampere)
Lettország–Norvégia 3–2
(1–1, 2–0, 0–1)
KÉSŐBB
19.20:
Finnország–Egyesült Államok (Tv: Sport2)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
MGyHGy HV V LG–KG+/–P
1. Kanada 3
3
16–5 +11 9
2. Svájc
22
11–4+76
3. Dánia2
11
9–7+23
4. Németország2
1
1
5–6–13
5. Franciaország 2
1
1
4–5–1 3
6. Szlovákia3
1
2
6–9–3
3
7. Olaszország2
2
3–11–80
8. Kazahsztán 2
2 2–11–9 0
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
MGyHGy HV V LG–KG+/–P
1. Finnország2
2
7–1+66
2. Svédország
2
2
8–4+4 6
3. Egyesült Államok2
1
1
7–3+45
4. Csehország2
1
1
8–6+23
5. Lettország 3
1
2
5–8–3 3
6. Norvégia3
1
2
6–11–52
7. Ausztria2
1
1
3–6–31
8. Nagy-Britannia 2


1
1
4–9–5 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik