Jégkorong: Sofron István könnyes szemmel beszélt a Kanadának lőtt góljáról

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2023.05.10. 08:24
Sofron István a 150. válogatott mérkőzésén lőtt gólt Kanadának, s mikor arról kérdeztük, hogyan élte ezt meg több mint 14 ezer magyar szurkoló előtt, elérzékenyült. Miközben erről beszélt, azt is elmondta, lehet, ez volt itthon az utolsó meccse címeres mezben. 

„Borsódzik a hátam, tényleg. Ennyi magyar ember előtt játszani és gólt lőni Kanada ellen, minden játékosnak fantasztikus élmény. Még az is benne van, hogy az utolsó meccsem volt itt Magyarországon a válogatottban. Ráadásul Kanada ellen a százötvenedik meccsemet játszottam, így minden kerek volt” – miközben Sofron István felidézte a Kanadának lőtt gólját, el is érzékenyült, s a szurkolókkal közös Himnusz-éneklésről, a támogatásukról már könnyes szemmel beszélt.

Videónkban azt is kijelenti, hogy a magyar válogatottnak az a célja, hogy bennmaradjon az A-csoportban, és benn is fog maradni.

ÍME, AHOGY A MAGYAR VÁLOGATOTT A KANADAIVAL EGYÜTT HALLGATJA A MAGYAR HIMNUSZT!

JÉGKORONG
Világbajnoki felkészülési mérkőzés
MAGYARORSZÁG–
KANADA 2–5(1–2, 0–2, 1–1)
Budapest, MVM Dome, 14 756néző.Vezette:Németh M., Rencz, Kövesi, Muzsik
MAGYARORSZÁG:Bálizs – Stipsicz, Fejes / Szabó B., Hadobás / Kiss R.(1),Horváth M. / Garát, Pozsgai – SEBŐK(1),Hári J., GALLÓ1/ ERDÉLY CS.(1),Bartalis I., SOFRON1/ Nagy G., Papp K., Terbócs / Csányi, Nagy Krisztián, Vincze P. / Kóger D.Szövetségi kapitány:Kevin Constantine
KANADA
:Montembeault (Levi) – Middleton, Weegar / Barron, BEAR(1)/ Josepf, Myers(1)/ CROUSE1 (1)– BLAIS1,Lucic(1),Veleno(1)/ Carcone, Fantilli, McBain / Laughton, Quinn, Toffoli / GLASS3,Krebs(1),Neighbours.Szövetségi kapitány:André Tourlgny
Gólok:
Sofron I. (05:35, Erdély Cs.,1–0), Blais (07:59, Lucic, Veleno,1–1), Glass (16:32,1–2), Crouse (26:18, Krebs, Bear,1–3), Glass (35:34,1–4), Galló (48:57, Kiss R., Sebők,2–4), Glass (58:11, Myers, Crouse,2–5)
Kapura lövések:29–35
Gól – emberelőnyből:3/0, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG

Kevin Constantine:– Igazán élvezetes meccs volt. Harmincnyolc év alatt az ember néha megunja a hokit, de ezen az estén izgatottak voltunk az ország, a város és a szurkolók miatt. Tizenötezer ember kiváló hangulatot teremtett. Általában nem figyelek a pályán kívüli tényezőkre, de őszintén szólva most nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy ki-kinézzek a lelátóra. Természetesen nem lehet összehasonlítani ezt a találkozót egy tétmeccsel, de elégedett vagyok a srácokkal, mert jó mérkőzést játszottak, keményen dolgoztak.

Legfrissebb hírek

Ghánai tiltakozás elutasított vízum miatt

Foci vb 2026
13 órája

Clint Dempsey a kanadaiak kapitányának: Nem fogadok el kritikát olyasvalakitől, aki országot váltott

Foci vb 2026
19 órája

Katar egyedül maradt

Foci vb 2026
20 órája

Vb 2026: hét gól született a második játéknapon – videós összefoglaló

Foci vb 2026
21 órája

Amerikai pite: ezúttal tényleg bemutat a világnak az USA? – a 2. játéknap vb-kibeszélője

Foci vb 2026
21 órája

VIDEÓ: a vb eddigi legnagyobb mentése Kolasinactól – nézze meg a kanadai–bosnyák összefoglalóját!

Foci vb 2026
Tegnap, 0:39

Larin: Akkor szerzek gólt, amikor Kanadának szüksége van rám – reakciók

Foci vb 2026
2026.06.12. 23:50

Statisztikák: 121 másodperces kanadai cseregól; 60 éve nem látott párharcerősség

Foci vb 2026
2026.06.12. 23:34
Ezek is érdekelhetik