Jégkorong: Komolyan vesszük a BL-t, nem csak hokizgatunk – Németh Kristóf

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2022.08.21. 07:15
Már szeptember elsején bedobják a korongot az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban. A Hydro Fehérvár AV19 története során először lép jégre Bajnokok Ligája-mérkőzésen, a nyitányon a Zürich Lions ellen. A csapat egyik fiatal titánjával, Németh Kristóffal beszélgetett az NSO Tv a számára áttörést hozó előző idényről, valamint az előttük álló kihívásokról. 

„Magasra tettük a lécet az előző idényben, de nem férhet hozzá kétség, a következőben is meg fogunk küzdeni a céljainkért. Ez ugyanúgy igaz az ICEHL-re, ahogy a Bajnokok Ligájára is. Utóbbit sem szeretnénk háttérbe szorítani, komolyan vesszük, nem csak hokizgatunk. Izgatottan várjuk, szeretnénk már lejátszani az első meccset, várjuk, hogy telt ház legyen újra a csarnokban. Tavaly megtapasztaltuk, milyen mintegy háromezer-ötszáz szurkoló előtt játszani” – mondta Németh Kristóf az előttük álló feladatokról.

Videónkban a húszéves csatár visszatekint a számára áttörést hozó, a csapatnak ICEHL-ezüsttel végződő idényre, valamint beszél Kevin Constantine iskolamódszeréről, illetve Magosi Bálint tanárszerepéről.

A fehérváriak szeptember elsején kezdik meg a szereplésüket a Bajnokok Ligájában, hazai jégen fogadják aZürich Lionsegyüttesét. Két nappal később a címvédőRöglelátogat az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokba.

JÉGKORONG BAJNOKOK LIGÁJA

Szeptember 1.:Hydro Fehérvár AV19–Zürich Lions (svájci) 19.00
Szeptember 3.:
Hydro Fehérvár AV19–Rögle (svéd) 18.00

A HYDRO FEHÉRVÁR AV19 2022–2023-AS ICEHL-KERETE
Kapusok:Horváth Dominik, Olivier Roy (kanadai)
Védők: Ben Betker (kanadai), Tim Campbell (kanadai), Dobmayer Dominik, Gleason Fournier (kanadai), Horváth Milán, Henrik Nilsson (svéd), Andrew O'Brien (kanadai), Stipsicz Bence, Szabó Dániel
Csatárok:Ambrus Csongor, Ambrus Gergő, Bartalis István, Erdély Csanád, Brett Findlay (kanadai), Hári János, Anze Kuralt (szlovén), Magosi Bálint, Mihály Ákos, Németh Kristóf, Patrick Newell (amerikai), Alex Petan (olasz/kanadai), Rétfalvi Kristóf, Andrew Sarauer, Terbócs István, Vértes Nátán

Vezetőedző:Kevin Constantine (amerikai)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik