Erste Liga: a Csíkszereda újabb mérkőzéseit halasztják el

2020.11.25. 17:52
null
A Csíkszereda következő három mérkőzését is későbbi időpontban játsszák le (sportclub.ro – archív)
A Sport Club Csíkszereda jégkorongcsapatában igazoltan pozitív koronavírusos esetek és az annak következtében hozott járványügyi intézkedések nyomán az együttes a most következő hétvégén sem tud még a szükséges 13+1 fővel kiállni, ez számos változást eredményez az Erste Liga menetrendjében.

 

Elmarad a Csíkszereda MAC HKB Újbuda ellen szombatra, az Opten Vasas HC ellen jövő hétfőre és az UTE ellen jövő szerdára tervezett mérkőzése, ezeket későbbi időpontban pótolják be. A liga szerdai közleménye szerint a három összecsapás kiesése miatt a csapatok programjának optimalizálása érdekében változik a versenynaptár több ponton.

Ezért egy nappal korábban, most vasárnap rendezik meg a Gyergyói Hoki Klub–UTE találkozót, míg a Brassó és az újpestiek mérkőzése szombat helyett hétfőn lesz. Az eredeti időpontban, szombaton rendezik meg a Gyergyó–Vasas meccset, míg a Brassóval vasárnap találkozik a budapesti csapat.

A MAC HKB Újbuda egy héttel később utazik az erdélyi túrára, így pedig előrehozták a Dunaújvárosi Acélbikák elleni idegenbeli meccsét, ezt most vasárnap tartják meg.

Tekintettel a Csíkszereda visszatérésének várható dátumára, a DEAC és a MAC HKB Újbuda erdélyi túrájának mérkőzéseit később véglegesítik.

Legfrissebb hírek

Hosszabbításban győzött az Újpest a Csíkszereda ellen

Jégkorong
2026.11.01. 19:17

Négy gólt rámolt be az újonc kapujába az Újpest; kikapott a Gyergyó az Erste Ligában

Jégkorong
2026.10.30. 20:25

Szabó István most éppen téglát cipel, de járja a pályákat is

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 09:30

Erste Liga: pontot hullajtott Gyergyóban a Brassó

Jégkorong
2026.10.25. 20:23

Erste Liga: simán nyert idegenben a Budapest Jégkorong Akadémia, fordított a DVTK

Jégkorong
2026.10.24. 20:16

Jégkorong: az ellenfele fejére ütő Erdőhelyi hárommeccses eltiltást kapott

Jégkorong
2026.10.24. 11:25

A Brassó és a Gyergyó is otthon nyert erdélyi riválisa ellen

Jégkorong
2026.10.23. 20:06

Erste Liga: tízgólos meccsen nyert a címvédő Gyergyó

Jégkorong
2026.10.18. 20:36