Szirányi Bence nem játszik többet a jégkorong-válogatottban

D. Á./MTID. Á./MTI
2024.04.15. 20:22
Szirányi Bence (Fotó: Kozma István / Észak-Magyarország)
Hivatalosan is elköszönt a magyar jégkorong-válogatottól Szirányi Bence, a DVTK Jegesmedvék hátvédje.

 

A 36 éves játékos hétfőn Facebook-oldalán közölte, hogy „bár már nyilvánvaló, de még nem volt kijelentve”, hogy többet nem játszik a nemzeti csapatban.

„Most lezárul a pályafutásomban egy korszak és egy új kezdődik, 10 világbajnokság, 151 mérkőzés után visszavonulok a nemzeti csapatban való szerepléstől. 19 éve, amikor Pat Cortina közölte velem az első válogatott tornán, ahová meghívást kaptam, hogy egy percet sem fogok játszani a három meccs egyikén sem, mert szerinte nem állok készen rá és az utolsó mérkőzésen annyi engedményt kaptam, hogy szerelésben leülhettem a kispad végére, nem gondoltam volna, hogy valaha is egy ilyen szöveget kell megfogalmazzak” – írta Szirányi.

Kiemelte, hogy rengeteg élménnyel, örömmel és bánattal volt kikövezve az út, egyben köszönetet mondott családjának, szüleinek, feleségének, gyermekeinek, barátainak, hogy segítették, mellette álltak.

A játékos az „őrült” magyar szurkolókra is kitért, akik mindenhova elkísérték a csapatot, és csapattársaira, akikkel együtt dolgozott azért, hogy büszkévé tegyék az embereket a magyar zászlóra.

A fiatalabb generációnak azt üzeni, hogy minden mérkőzést élvezzenek és játszanak úgy, mintha az lenne az utolsó.

„Ki tudja, mit hoz a jövő, talán egyszer újra szerepet kapok a magyar válogatottban már nem játékosként, hogy újra dolgozzak a magyar jégkorong jövőjének alakításában” – fogalmazott Szirányi, akinek egyik legemlékezetesebb gólja a 2015-ös krakkói divízió I/A-világbajnokságon született. A feljutásról határozó záró összecsapáson az ő üres kapus találatával lett 2–1 a végeredmény a házigazda lengyelek ellen, akiknek a hatvanperces döntetlen kevés lett volna az elitbe kerüléshez.

 

Legfrissebb hírek

Ausztriától is kikapott a magyar jégkorong-válogatott a vb-n

Jégkorong
17 órája

„Sokkal többet kaptam a hokitól, mint valaha gondoltam” – interjú Garát Zsomborral

Képes Sport
Tegnap, 11:23

Vay Ádám: Nem könnyítették meg a munkámat, nyomtak, lőttek, takartak

Jégkorong
Tegnap, 9:02

Majoross Gergely: Nyugodtan nézhetünk tükörbe a finnek elleni mérkőzés után

Jégkorong
2026.05.16. 19:57

Vereséggel kezdte világbajnoki szereplését a magyar válogatott Zürichben

Jégkorong
2026.05.16. 18:30

A magyar válogatott készen áll, kezdődhet a jégkorong-világbajnokság

Jégkorong
2026.05.16. 12:04

Majoross Gergely: Ha a finnek elleni meccsen is le tudnánk vinni a végén a kapust, én már nagyon boldog lennék

Jégkorong
2026.05.15. 17:03

Kiss Roland: Ha nem vagyok otthon, kell egy olyan teljesítmény, ami miatt megéri itt lenni

Jégkorong
2026.05.15. 16:33
Ezek is érdekelhetik