Európai hokiligák: Bálizsék ismét győztek, Erdély folytatta sorozatát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.09.21. 22:29
null
Bálizs (balra) remek védésekkel segítette győzelemhez csapatát (Fotó: sparta.no)
Légiós jégkorongozóink csapatai a héten Európa-szerte bajnoki mérkőzéseken léptek jégre – felemás eredménnyel.

 

A kapus Bálizs Bence győzelemhez segítette a Sparta Sarpsborgot a norvég jégkorong-bajnokság csütörtöki játéknapján, A válogatott kapus Bálizs a vendég újonc Lörenskog 24 lövéséből 23-at hárított, a Sarpsborg pedig a második meccsét is 3–1-re nyerte a szezonban.

A svéd élvonalban Galló Vilmos csapata, a Linköping a MoDo vendégeként 7–4-es vereséget szenvedett. A válogatott csatárnak egy kapura lövése volt. A Linköpingnek két győzelem után ez volt az első veresége.

Erdély Csanád gólpasszt adott, ám csapata, az Esbjerg 4–3-ra kikapott az Odense otthonában még kedden, és három győzelemmel, illetve két vereséggel harmadik a dán bajnokságban. A magyar válogatott csatár öt összecsapás alatt öt pontot (három gól, két gólpassz) gyűjtött.

Szintén még kedden Vas Márton vezetőedző, valamint Horváth Milán és Horváth Bálint együttese, a Briancon 6–4-es vereséget szenvedett a tabellát pontveszteség nélkül vezető Rouen-től a francia bajnokságban, és így egy győzelemmel és sorozatban három vereséggel visszacsúszott a kilencedik helyre.

Legfrissebb hírek

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53
Ezek is érdekelhetik