Jégkorong: eldőlt Bartalis István, Erdély Csanád és Sarauer Andrew jövője

P. V.P. V.
2023.06.30. 14:44
null
Bartalis István további két évig erősíti a Hydro Fehérvár AV19-et (Fotó: Hydro Fehérvár AV19)
Bartalis István további két, míg Sarauer Andrew egy évet írt alá a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapatával, Erdély Csanád ellenben külföldön folytatja a pályafutását.

Bartalis Istvánnak az idény végén lejárt a hároméves szerződése, amelyet újabb két esztendőre megújított az ICEHL-ben szereplő fehérváriakkal.

„A világbajnokság után sok megkeresést kaptam, a családommal sokáig gondolkoztunk, hogy merre is mennénk, melyek azok a helyek, ahova szívesen elköltöznénk együtt. Végül azonban átgondoltuk, hogy Székesfehérváron szeretnénk maradni.Ezért most kétéves szerződést írtunk alá, hosszabb távon is itt képzeljük el az életünket. Itt szeretném befejezni a karrierem, ahol először húztam korcsolyát életemben”– mondta Bartalis Istvána klub honlapján.

A 38 éves Sarauer Andrew is döntött a jövőjéről, s további egy évig még biztosan erősíti a Fehérvárt, ahol a tizedik idényét kezdi majd meg. Erdély Csanád ellenben kilenc évad után úgy határozott, eljött az ideje annak, hogy külföldön is kipróbálja magát.

„A világbajnokság után adódott egy olyan lehetőségem, amely igazán felkeltette az érdeklődésemet, így azt az ajánlatot fogadtam el. Ugyanakkor óriási köszönettel tartozom a fehérvári klubnak az elmúlt évekért, azokért a profi szezonokért, melyeket itt játszhattam.”

A 27 éves csatár azt egyelőre nem árulta el, hogy melyik csapatnál folytatja a pályafutását.

Erdély Csanád úgy határozott, eljött az ideje, hogy kipróbálja magát külföldön (Fotó: Hydro Fehérvár AV19)
Erdély Csanád úgy határozott, eljött az ideje, hogy kipróbálja magát külföldön (Fotó: Hydro Fehérvár AV19)
Legfrissebb hírek

Osztrák jégkorongliga: három góllal nyert az FTC Innsbruckban

Jégkorong
2026.10.31. 20:50

Osztrák hokiliga: Laskawy Ferenc szerint nem lefutott az Innsbruck és a Vorarlberg elleni meccs

Jégkorong
2026.10.31. 12:26

ICEHL: döntés a hosszabbításban, a Fehérvár legyőzte a Bolzanót

Jégkorong
2026.10.30. 21:45

Nagy skalpot szerzett a Fradi – legyőzte a címvédőt az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.10.28. 20:52

Osztrák jégkorongliga: Szélig szerint a HC Milano nem úgy játszik, ahogyan képes lenne rá

Jégkorong
2026.10.28. 09:56

Az újonc ellen javíthat a Volán az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.10.27. 11:01

A Ferencváros nem bírt otthon az előző idény döntősével az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.10.24. 20:49

Idegenben szerezte meg ötödik győzelmét a Hydro Fehérvár AV19

Jégkorong
2026.10.23. 21:53