Miért is ne... – Pozsonyi Szilárd jegyzete

Miért is ne reménykedhetnénk abban, hogy a magyar férfi jégkorong-válogatott jövőre a csehországi világbajnokságon lép jégre? Ehhez „mindössze” a pénteken – a mieinknek szombaton – elrajtoló elitvébén kell kivívni a bennmaradást.

A feladat nem könnyű: a finn–lett közös rendezésű esemény tamperei A-csoportjában a világranglista szerinti leggyengébb ellenfelünk a 15. helyen álló Ausztria – mi huszadikak vagyunk. Míg nemzeti csapatunk nagyban támaszkodik a Hydro Fehérvár AV19 játékosállományára, szomszédaink a Red Bull Salzburgéra, s tudjuk, az a párharc általában miként alakul… Ráadásul a többiek még keményebb diónak ígérkeznek, Kevin Constantine szövetségi kapitány játékosai sorrendben Dániával, az Egyesült Államokkal, Franciaországgal, Svédországgal, Finnországgal és Németországgal találkoznak, mielőtt Ausztria ellen lezárják a vb csoportkörét.

A papírforma? Nulla pont.

De kérdem én, ki mondta meg előre, hogy Palkovics Krisztiánék 2008-ban Szapporóban Pat Cortina vezetésével 69 ínséges év után, sportági hőssé válva kivívják az elitbe jutást? Ki mondta meg előre, hogy 2016-ban a szentpétervári világbajnokságon Vas Jánosék legyőzik a fehéroroszokat? Valószínűleg senki, de ha mégis akadt ilyen vakmerő drukker, azt minden bizonnyal bolondnak nézték.

Aztán az elképzelhetetlenből mégis mindkétszer valóság lett. Az említett játékosok és a kapitány sincsenek már a válogatott közelében, s generációjuk legjobbjai is javarészt visszavonultak, de a stafétát jó kezekbe adták tovább, s ne feledjük, a „régi őrség” néhány tagja, az oroszországi vébét megjáró Sofron István, vagy éppen az azt megelőző krakkói feljutás alkalmával emlékezetes gólt ütő Szirányi Bence is kikorcsolyázik még a címeres mezben a Nokia Arena jegére.

Könnyen meglehet, a mieink végül üres kézzel, kiesőként távoznak Tamperéből, de ha ugyanazt az akaratot, elszántságot és áldozatos munkát látjuk tőlük, amit a Kanada elleni utolsó felkészülési mérkőzésen, nem érheti szó a ház elejét.

Kimondva-kimondatlanul mindenki tudja: a nyitó meccsen Dánia ellen mikroszkopikus, Franciaországgal szemben csak nagyítóval látható esélyünk van a bennmaradás kivívására, de a magyar–osztrákon sem lesz ez több hangyányinál. Hogy a csapatkapitány Nagy Gergőt idézzem, „nem egy sorozatot kell megnyerni, csak egy meccset, az elég lehet az álom beteljesüléséhez”.

Ki tudja, a játékosok és edzők által oly sokat emlegetett hokiisten az előttünk álló hét mérkőzésen mit tartogat a magyar csapatnak? Az biztos, hogy a helyszínre utazó szurkolók mindenképpen az újabb csoda reményében buzdítják majd szívvel-lélekkel kedvenceiket – az a szép a reményben, hogy semmibe sem kerül.

Szóval: miért is ne reménykedhetnénk…?

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!