Jégkorong: Stipsicz Bence szerződést hosszabbított a Fehérvárral

MTI/H. D.MTI/H. D.
2021.04.30. 12:15
null
Stipsicz Bence szerződést hosszabbított a Fehérvárral (Fotó: Dömötör Csaba)
Stipsicz Bence, a magyar jégkorong-válogatott egyik alapembere szerződést hosszabbított az osztrák ligában szereplő Hydro Fehérvár AV19 csapatával – írja az MTI.

 

A fehérvári klub pénteki tájékoztatása szerint a 24 éves hátvéd az új megállapodás értelmében további egy plusz egy évre kötelezte el magát.

Stipsicz kifejtette: Fehérváron adott a lehetőség számára a fejlődésre, a csapatban évről évre egyre nagyobb szerep hárul rá, és véleménye szerint az osztrák liga is egyre magasabb színvonalat képvisel. Hozzátette: döntésében közrejátszott az is, hogy az élsport mellett egyetemi tanulmányait végzi, és egy éve van hátra a mesterképzésből, amit szeretne befejezni.

Stipsicz már négy világbajnokságon erősítette a magyar felnőttválogatottat, öt évvel ezelőtt tagja volt a szentpétervári A csoportos vb-n szerepelt keretnek is. A MAC Budapestben nevelkedett játékos egyéves amerikai kitérőt követően, 2017-ben igazolt a Fehérvárhoz, amelyben azóta 208 találkozón lépett jégre az osztrák bajnokságban és 68 pontot szerzett.

(MTI)

Legfrissebb hírek

ICEHL: a keret utolsó helyéért küzdhetnek a FEHA19 fiatal tehetségei

Jégkorong
2026.08.04. 08:29

Októberben csap össze először a két magyar csapat az ICEHL alapszakaszában

Jégkorong
2026.07.27. 18:16

Mihály Ákos új fejezetet nyit a karrierjében

Jégkorong
2026.07.18. 07:43

Erste Liga: Mihály Ákos Brassóba igazolt, Kreisz Brunó marad Debrecenben

Jégkorong
2026.06.16. 16:46

„Nagyon várom, izgalmas feladat előtt állok” – Szélig Viktor a rá váró milánói kihívásról

Jégkorong
2026.06.12. 08:22

A mieink inkább az Egyesült Államokra figyelnek, mint a britekre a jégkorong-vb-n

Jégkorong
2026.05.24. 13:25

Stipsicz Bence: Nagyon gyorsak az átváltások ezen a szinten, ezekre jobban kell figyelnünk!

Jégkorong
2026.05.22. 19:40

Szélig Viktor: Az egész tízéves periódusra büszke vagyok

Jégkorong
2026.05.12. 08:17