Nedves a plafon – Szűcs András jegyzete

Vágólapra másolva!
2017.04.29. 00:37

Alighanem egy ciklus végére értünk.

Nem feltétlenül azért, mert a magyar férfi jégkorong-válogatott nem jutott vissza az elitbe – ez aligha bűn, legfeljebb szomorúság –, hanem mert hasad a jég a talpunk alatt, mint a remek rajzfilm, a Jégkorszak főcímében. Ezen igencsak meglepődhet, aki legutóbb tavaly ilyenkor követte válogatottunk életét, hiszen merőben eltérő fejleményeket tapasztalhatott: akkor dicsőséges napokat éltünk, most nem éppen. De lehet még rosszabb is.

Mert ugyan a „szapporói csoda” nyomán megindultak a gyerektömegek a csarnokokba, és a létesítmények azóta szaporodnak, edzőből is több lett azért, de maga a struktúra ezt nem tudta követni, így a tao-pénz hiába ömlik a jéghokiba is, a sportág ebből nem profitált annyit, hogy ne boruljon meg a válogatott programja.

Két évvel ezelőtt feljutottunk az elitbe, esztendeje majdnem bent maradtunk. Ezek után aligha volt logikus húzás, hogy megnyirbálták a válogatott stábját. A zseniális videoelemző, a kanadai-olasz Diego Scandella családi ok miatt az edzőtáborba sem jöhetett el, a létszámcsökkentés következtében Tokaji Viktor sem lehetett itt, aki pedig tökéletes személy a főnökség és a játékosok között, illetve lehetett volna, kivált, hogy az eddigi csapatkapitány, Vas Márton visszavonult a válogatottól, az egyik helyettese, Kovács Csaba pedig csípősérülése miatt neki se kezdett a felkészülésnek.

Híján voltunk a vezéralakoknak – aztán a minőségnek is. Mert a napokban Sebők Balázs a finn élvonalban döntőzött, Sofron István hivatalosan „csak” nem került be a keretbe, Vay Ádám pedig a tengerentúlon ült a kispadon. Ők nem lehettek itt, Kijevben – miként a karakteres Nagy Gergő és a termetes Jesse Dudás sem –, a szövetségi kapitány meg személyes okokból nem volt Budapesten a felkészülés nagyobb részében, ami természetesen nonszensz.

De az is az, hogy a szövetség tavaly nyáron felálló új vezetősége és a válogatottakat irányító szakemberek között nincs összhang – és ezt most kifejezetten kulturáltan közöltük –, ami szépen szivárog lefelé, akár az eleinte nem is látható beázás a plafonon.

Aztán idővel pereg le a vakolat.

Legfrissebb hírek

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 23:52

Szombat esti kohászat – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
2025.08.16. 23:37

Arany, ezüst, drágakő – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 00:31

Győzelem gombnyomásra – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 23:38

A klubmodell gyümölcse – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 22:55

Apró örömök – Mohai Dominik jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 23:12

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

Pécsi kesztyű – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.08.09. 07:13
Ezek is érdekelhetik