Vas János visszatér Svédországba, de nem mondott le az NHL-ről

Vágólapra másolva!
2008.06.28. 13:48
Nem várt tovább az NHL-es klubokra és Svédországba igazolt Vas János. A B-csoportos világbajnokságon diadalmaskodó magyar válogatott egyik alapembere két évre a tizenkétszeres bajnok Brynäs csapatához igazolt. Nem lesz új a 24 éves csatár számára a svéd környezet, hiszen korábban már öt esztendőt lehúzott a skandináv országban.
Talán még látjuk NHL-csapat mezében Vas Jánost
Fotó: Danis Barna (archív)
Talán még látjuk NHL-csapat mezében Vas Jánost
Talán még látjuk NHL-csapat mezében Vas Jánost
Fotó: Danis Barna (archív)
Talán még látjuk NHL-csapat mezében Vas Jánost

A világbajnoki aranyat még az Iowa Stars játékosaként nyerte, a következő idényt azonban már a svéd Brynäs mezében kezdi Vas János.

„Nem hirtelen jött ötlet ez, hanem egy folyamat vége. Svéd menedzserem azóta munkában volt, hogy a Dallas Stars a tavasszal közölte, nem hosszabbít velem. Finnországban és Svédországban is érdeklődött, s azt mondta, ha mindenképpen NHL-es csapatba szeretnék igazolni, akkor legalább augusztusig kell várnom, hogy tisztuljon a kép – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Vas. – Én azonban nem szerettem volna húzni-halasztani, ráadásul a Colorado Avalanche is csak az AHL-beli szereplést garantálta volna, a cseh, német, orosz érdeklődés után meg jött a Brynäs, amely komoly ajánlatot tett, amit elfogadtam.”

A dunaújvárosi nevelésű játékos elmondta, hogy meglátása szerint a svéd ligánál talán csak az orosz bajnokság erősebb Európában, így nem fél attól, hogy fejlődésére rossz hatással lesz ez a váltás.

Nem mondott le azonban még arról, hogy az NHL-ben kergesse egyszer a korongot, és ezt szem előtt tartva olyan szerződést kötött a svéd csapattal, amelyben benne van, hogy egy év után az észak-amerikai elitligába mehet.

A 24 éves szélső július 21-én csatlakozik új társaihoz, addig saját edzésprogramja alapján készül az új szezonra.

Vas egyébként 2000 és 2005 között már szerepelt Svédországban, megfordult többek között a Malmö és a Halmstad gárdájában is.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik